Pogány Judit fiatalon ilyen bájos, karcsú színésznő volt: ő mégsem volt megelégedve magával

Pogány Judit Kadarkai Endrének adott interjút, a beszélgetés során pedig elárulta, soha nem volt elégedett az adottságaival.

Pogány Judit fiatalon
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pogány Judit Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznőt évtizedek óta imádja a közönség, számos komoly sikert ért el pályája során. Mindezt annak ellenére, hogy a színészi karrierje nem indult egyszerűen. 

Bár a technikum elvégzése után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, elutasították, utólag ő maga azt nyilatkozta, megérti az akkori döntést, hiszen jelentéktelen kislányként közhelyes verseket adott elő. 

Pogány Judit fiatalon

Végül 1965-ben egy Ki mit tud?-on nyújtott alakításának köszönhetően felvételt nyert a Csiky Gergely Színház társulatába, ahol megismerkedett későbbi férjével, Koltai Róberttel. Pogány Judit eleinte a kórus és a tánckar tagja volt, majd később egyre többször kapott kisebb prózai szerepeket. Az áttörést az 1968/1969-es színházi évad hozta el számára, az ekkor frissdiplomás rendező, Zsámbéki Gábor szerepet adott neki a Várj míg sötét lesz című darabban. 

Pogány Judit 1987-ben a Zuhanás közben című film egyik jelenetében.
Pogány Judit 1987-ben a Zuhanás közben című film egyik jelenetében.
Fotó: MTI

A következő szezonban beindult a karrierje, Csorba István Hamupipőkéjében ő lehetett a címszereplő. Még ugyanebben az évben színészi minősítést kapott. 

A fiatalon végtelenül bájos, karcsú színésznő nagyon hamar a közönség kedvence lett. A Kadarkai Endrével a Szavakon túl című műsorban folytatott beszélgetéséből azonban kiderült, ő soha nem volt elégedett önmagával, és nagyon sokat szorongott. 

- Egész életemben volt bennem egy… részben zárkózottság, részben szorongás. Sok mindenre alkalmatlannak véltem magam, elsősorban alkati adottságok miatt. Tehát ránézésre, első blikkre. Ránéz az ember egy másikra, és rögtön felméri, hogy miről lehet szó. Ebből a szempontból egy szürke verébnek éreztem magam. Mert az is voltam!

Egész gyerekkoromban éreztem, hogy nem úgy nézek ki, ahogy kellene, nem tudom úgy előadni magam a külső jegyekkel, ami az embereknek tetszik.

- Mindig esendőbb és rosszabb küllemű voltam annál, mint ami nekem elfogadott lett volna - vallotta be. 

A szorongás a sikerekkel sem múlt el, sőt egyre szorongóbb, ma már boltokba sem jár, kivéve egy csemegeboltot, egy zöldségest, egy-két benzinkutat, egy gyógyszertárt és egy drogériaüzletet.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A 77 éves színésznő a műsorban nem titkolta, nehezen viseli azt is, hogy az utóbbi másfél évtizedben felkúszott rá pár kiló felesleg, hiszen fiatalabb korában inkább vékony testalkatú volt. Ruházati és cipőboltokat már egyáltalán nem keres fel. 

- Elterebélyesedtem, egyre rosszabb alkatú lettem. Legalább amíg vékony voltam, konkrétan deszka, éreztem, hogy jelentéktelen figura vagyok, de addig nem volt mit szégyellnem. Viszont amióta kövér vagyok, azóta rettenetesen utálom a figurámat, és hiába vagyok 25-30 éve kövér, akkor sem tudtam még elfogadni. 

Pogány Judit Az unoka 2021 decemberi díszbemutatóján. A filmben a színésznő az 'unokázós csaló' nagymamáját alakítja.
Pogány Judit Az unoka 2021 decemberi díszbemutatóján. A filmben a színésznő az 'unokázós csaló' nagymamáját alakítja.
Fotó: Profimedia/Trenka Attila

- Ne kérdezze meg, miért nem fogyókúrázom! Mert egy gyenge jellem vagyok. Nem tudok nem enni, keveset alszom, túl sokat vagyok ébren - ez már gyerekkoromban is így volt -, emiatt éjszaka is eszem. Ha visszagondolok, átlag háromórás alvásokkal éltem végig az elmúlt hetvenvalahány évet. Olyan is előfordult, hogy három-négy napig egyáltalán nem feküdtem le, és nem vette senki se észre. 

A mi kis falunk Joli nénije fiatalon

Az RTL Klub sikerszériájában minden lében kanál, ősz hajú nénit alakít, de fiatal színésznőként szépségével is lenyűgözte a rendezőket és a színészeket is, akik közül több nagy szerelme is volt. Mindegyikkel barátságban váltak el. 

80 éves lett A mi kis falunk Joli nénije - Ilyen gyönyörű volt fiatal színésznőként Tímár Éva

Tímár Éva színésznőnek mind a négy nagy szerelme ismert férfi volt.

Elolvasom

Cover-fotó: Profimedia/Trenka Attila

Ezt is szeretjük