Pintér Tibor és Janza Kata lánya gyönyörű nő: a 23 éves Janka is színésznőnek állt

Pintér Tibor és Janza Kata lánya két év jogi egyetem után döntött úgy, hogy ő is színművésznek áll, mint a szülei.

pinter-tibor-janza-kata-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Janza Kata és Pintér Tibor a '90-es években ismerkedtek meg, és szerettek egymásba. Találkozásuk után négy évvel álltak oltár elé, 1998-ban megszületett lányuk. 

Janka négyéves volt, amikor szülei elváltak, de apja és anyja a különválás után is jóban maradtak, lányuk életében mindketten továbbra is jelen voltak.

Pintér Tibor lánya

A két színművész lánya nem csak külsőre kiköpött az édesanyja, a hangszínét is tőle örökölte. Bár már kicsi korától beszippantotta az Operettszínház világa, beleshetett a kulisszák mögé, eleinte nem művészi pályára készült. Végül aztán két év jogi tanulmányok elvégzése után közölte, ő is inkább színművésznek áll. 

Édesapja, Pintér Tibor, a Szigetszentmiklósi Sziget Színház és a Nemzeti Lovas Színház igazgatója a Palikék Világa by Manna Futtában című műsor vendégeként bevallotta, lánya bejelentése egy érdekes és kemény pillanat volt. 

- Bevallom őszintén, legbelül boldog lettem, mert tudtam, hogy a lányomnak innentől lesz az élete boldog.

A mai világban szerintem mindenből meg lehet élni, csak jól kell csinálni.

Harminc éve lehet, még a televíziózás világa szűkös volt, a színházé pedig nagyon zárt, de ma azért egy fiatal elmehet akár külföldre is castingokra - véli a színész. 

- A kislányom nagyon szép, nagyon tehetséges, boldog vagyok, hogy azt csinálja, amit szeret, mert ez a lényeg. Sírtunk, amiért otthagyta a jogot, főleg a nagyszülők, akik nagyon szerették volna, de kibújt a szög a zsákból. Nem tehettünk mást, utat tört magának a saját boldogsága és tehetsége - mesélte Tenya. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Pintér Tibornak, aki 2022. január 21-én ünnepelte a 48. születésnapját, a második házasságában egy fia született 2006-ban. Szerinte 16 éves gyermeke nem lép a nyomdokaiba. 

- A kisfiam határozottan kijelentette: „Apa, nem leszek színész!” Csodálatos kisfiú, nagyon sok mindenben hasonlít rám, viszont a vendéglátóipari technikumba ment. Imádja! Már előttem van a cél, hogy a leendő kőszínház, amely lovas színházzá avanzsál, és a fiam majd vezeti az éttermet - árulta el Palik Lászlónak a színész.

Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter lánya

Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter lánya, Szonja 1994-ben látta meg a napvilágot. Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában diplomázott. Gyakorlati éveit a Vígszínházban töltötte, 2020-ban lett a társulat tagja. Egy éve játszott ott, amikor Eszenyit 2020. július elsejével Rudolf Péter váltotta igazgatóként. A 2021/2022-es évadtól Rudolf Szonja a Miskolci Nemzeti Színház csapatát erősíti. 

Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter 27 éves lánya: a gyönyörű Szonja is színésznő

Rudolf Szonja eleinte titkolta híres szülei előtt, hogy jelentkezett a színművészetire.

Elolvasom

Cover-fotó: TV2/Mokka

Ezt is szeretjük