Peller Mariann és férje mégsem válnak? Meg akarják menteni a házasságukat
Peller Mariann és férje októberben jelentették be, hogy elválnak, de azóta sem indították el a hivatalos procedúrát.
2022 októberében derült égből villámcsapásként ért sokakat Peller Mariann bejelentése, hogy 12 év után elválik két gyermeke édesapjától, Juni Görgytől.
Bő hét hónappal később ismét meglepő fejlemények láttak napvilágot a házaspárról: azt beszélik, mégsem válnak, meg akarják menteni a házasságukat.
Peller Mariann házasságának megmentése
A Blikk tudta meg, hogy hiába élnek hónapok óta külön, a válást hivatalosan a mai napig nem indították el, nem adták be a válókeresetet. Egy, a párhoz közeli forrás szerint van remény a békülésre.
- Mariannék megpróbálják megmenteni a házasságukat. Az az igazság, hogy a szakítás is eleve egy hosszú folyamat volt náluk.
Állítólag egyre több családi programot szerveznek közösen négyesben, ezt támasztja alá egy szemtanú beszámolója, aki a lapnak elárulta, pünkösdvasárnap látta a házaspárt két fiukkal Esztergomban kirándulni.
- Olyanok voltak, mint egy igazi család. Jókedvűnek tűntek, Mariann és a férje között sem volt érezhető a feszültség, pedig korábban lehetett arról hallani, hogy nem volt békés az elválás.
Peller Mariann és Juni György 12 éve alkotnak egy párt, házasságuk tíz éve tart. Két fiuk született, Kornél 2013-ban, Szilveszter 2015-ben.
Olvass arról, mivel bántották a Peller testvéreket tiniként!
Peller Annát és testvérét, a műsorvezető Peller Mariannt lelkileg bántalmazták és kiközösítették gyerekként.
100 kilós tiniként bántották: ma már az RTL gyönyörű műsorvezetője
Peller Annát túlsúlyos gyerekként bántalmazták és kiközösítették. Mára már megbocsátotta, de a lenyomata mindig ott lesz.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL/Életünk története
OLVASD EL EZT IS!