Felismered Patai Annát? A Megasztár cuki gyereksztárja gyönyörű nő lett

Patai Anna, a TV2 Megasztár című tehetségkutatójának őzikeszemű, édes kislánya felnőtt, és szépséges nővé érett.

patai anna régen cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Patai Anna 1999 augusztusában született, mindössze 11 éves kislány volt, amikor 2010-ben a TV2 Megasztár című műsorában berobbant a köztudatba. A tehetséges lányt a fiatal Britney Spearshez hasonlították.

A tehetségkutató után nagyon szépen ívelt felfelé a karrierje, számos lehetőséggel keresték meg. Színházi felkéréseket kapott, saját dalokat írtak neki, 2012-ben még könyvet is írtak róla Patai Anna - Álmok útján címmel. 

Patai Anna műsorvezető lett

Patai Anna 2014-ben, immár 15 éves tinilányként elindult egy Japánban rendezett nemzetközi énekversenyen, ahol második helyezést ért el. Egy évvel később ismét megpróbálta, ekkor már ő lett az első. Első albuma 2016-ban jött ki, a Szívemből címet kapta. 

Patai Anna műsorvezető lett egy rádiócsatornánál.
Patai Anna műsorvezető lett egy rádiócsatornánál.
Fotó: RTL Klub/Reggeli

Az évek során a kislányból, majd a tinilányból gyönyörű, felnőtt nővé érett, Patai Anna idén már 22 éves. Első szerelmével, iskolatársával, Bencével 2016-ban jöttek össze, és azóta is boldogok együtt. A fiú focista, és a tenyerén hordozza az énekesnőt, aki januárban rádiós műsorvezető lett. 

- Egy olyan lehetőséget kaptam, hogy megtanulhatom a műsorvezetés fortélyait. Számomra ez egy nagyszerű lehetőség, hiszen én nagyon szeretem új dolgokban kipróbálni magam. Úgyhogy úgy néz ki, hogy műsorvezető lettem egy rádiónál. A technikai dolgokkal is tisztában kell lenni, mit hogy csinálok, hogy rakom be az adásba a dolgokat, szóval ott egy kicsikét más, mint a tévében, de jó! - mesélte az RTL Klub Reggeli című műsorában.

Patai Anna természetesen a zenével sem hagyott fel, idén jön első, teljesen saját készítésű albuma, ami miatt már nagyon izgatott. 

- Nekem gyerekkorom óta a zene a nagy szerelem, ez a fő pályám. Ebben az évben, hamarosan meg fog jelenni egy tízdalos, magyar nyelvű nagylemezem. Izgatott vagyok, mert itt már a dalszövegeket és a dalokat is én írtam, minden egyes munkafolyamatnál ott voltam. Illetve nemrég jelent meg a Budapest című videóklipem. 

A Csillag Születik szereplői egykor és ma

Utasi Árpi mindössze 14 éves volt, amikor a tévénézők megismerték a Csillag Születikben, amit 2007-ben ő nyert meg. A műsor után a Veszprémi Petőfi Színház Indul a bakterház című darabjának főszerepét játszhatta el. 2010-ben mezőgazdasági gépszerelő szakon megkezdte tanulmányait egy topolyai iskolában. Mára eltávolodott a rivaldafénytől. Képes összeállításunkban nemcsak Utasi Árpit, hanem a Csillag Születik többi emlékezetes szereplőjét is láthatod.  

Friss fotón a 28 éves Utasi Árpi: a Csillag Születiket még gyerekként nyerte meg

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Cover-fotó: TV2

Ezt is szeretjük