Ma 60 éves Pártai Lucia meteorológus – Aigner Szilárd özvegye őrzi férje emlékét

Pártai Lucia ma is időjárás-előrejelzéseket készít, emellett műsort is vezet.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pártai Lucia 1961. január 4-én született Budapesten. A ’90-es években a Magyar Rádióban és a Calypso Rádió stúdiójában készített műsort, a Magyar Televízióban pedig tudományos ismeretterjesztő műsort vezetett.

1989 és 1999 között a Magyar Televízió reggeli műsoraiban, 1999-től pedig a Napkelte című műsorban láthattuk a képernyőn meteorológiai szakértőként. Ebben az időben ismerte meg Aigner Szilárdot is, aki később a férje lett. Az ország imádott időjósa, akinek védjegyévé vált a "Derűs napot!" elköszönés, 2016. június 6-án, egy nappal a 70. születésnapja után hunyt el.

Pártai Lucia őrzi férje emlékét

Pártai Lucia 1992 óta az EWS (European Weather Service), az Eumet.hu ügyvezető igazgatója. Az utóbbi adott előrejelzéseket a magyar Himalája expedícióknak és a japán, olasz, indiai, amerikai expedícióknak, az EWS pedig többek között a Balaton-átúszáshoz, a Kékszalag vitorlásversenyekhez, speciális rendezvények helyszíneinek megfelelő biztosításához.

Pártai Lucia egy 1992-es meteorológiai előrejelzésben.
Pártai Lucia egy 1992-es meteorológiai előrejelzésben.
Fotó: Magyar Televízió

Aigner Szilárd özvegye Szarvason egy nyaralóövezetbe költözött, hogy természetközeli helyen élhessen. Itt készít adást a Rádió Bézsnek. A mai napig büszkén mesél a hallgatóinak arról, mennyien szerették a férjét. Emlékét azáltal is őrzi, hogy Aigner elköszönő mondatával köszönti a hallgatóit, és műsora is a Derűs napot! címmel fut.

partai-lucia2
Fotó: TV2/Tények Plusz

- Tiszteltem a maximalizmusáért, ahogy a munkában helytállt, és ahogy a gyermeknevelésben. Igyekezett minden erejével pótolni az elvesztett édesanyát. Amikor a kislányát megismertem, rögtön megszerettem. Így mentünk el kirándulni, de előtte Szilárd közölte, hogy van egy feltétele. Csodálkoztam, milyen feltételt akar nekem szabni. Azt mondta, ő is jönne. Így kezdődött – mesélte 2020 júniusában a Tények Plusznak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Lányuk, Lucia 1996. június 4-én, az édesapja 50. születésnapja előtt jött világra. Azt csak kevesen tudják, hogy első közös gyermekük, egy kislány mindössze húsz napot élt. Pártai Lucia úgy érzi, a fájdalmas halálesetek végigkísérik az életét, hatásukra meg kellett acéloznia magát. Kislánya elvesztése előtt a nagyszülei haltak meg, utána az édesapját veszítette el, négy és fél évvel évvel ezelőtt pedig a férjét.

- Keresem, mi az a kapaszkodó, amitől ezek az életesemények kicsit háttérbe szorulhatnának. Azért sikerül is. Különösen a kislányom születésnapja az, ami feldob, és nagyon szeretném, ha ő is megpróbálná másképp látni a dolgokat – osztotta meg a nézőkkel.

partai-lucia
Fotó: TV2/Tények Plusz

Pártai Lucia nemcsak műsort vezet, hanem meteorológusként is dolgozik, saját bevallása szerint az időjárás-előrejelzésekkel kel és fekszik. A családi meteorológiai szolgáltatást Aigner Szilárd idősebbik lányával, Évával együtt vezeti. Lánya, az ifjabbik Lucia is várhatóan csatlakozik hozzájuk, amint végzett a jogon.

- Szerintem az én utam a családi cégbe vezet. Azt hiszem, nem tudok kilépni abból a környezetből, amiben felnőttem, és talán nem is akarok. Még nem tudom, mikor állok munkába, mert Bencével szeretnénk minél hamarabb családot alapítani. Apu milyen csodás nagypapája lenne a gyerekünknek! - mesélte a 24 éves lány 2020 májusában a Best magazinnak.

Aigner Szilárd lánya, Lucia

Aigner Lucia 2018-ban ment férjhez, apja az esküvőjén sem lehetett jelen, de a fiatal lányt az vigasztalja, hogy az egész ország által szeretett meteorológus még megismerhette és megszerette a választottját.

Ő Aigner Szilárd és Pártai Lucia 24 éves lánya - Apja az esküvőjét már nem érhette meg

Aigner Szilárd lánya, Lucia sajnálja, hogy apja az esküvőjén már nem lehetett jelen, de örül, hogy legalább megismerte a választottját.

Elolvasom
Ezt is szeretjük