Németh Lajos unokája gyönyörű, szőke lány - A 19 éves Fanny idén érettségizett
Németh Lajos legidősebb unokája, a 19 éves Fanny Finnországban lakik a szüleivel és testvéreivel.
Németh Lajos és felesége, Ágnes 1974-ben házasodtak össze, idén augusztusban ünnepelték a 46. házassági évfordulójukat. Két gyermekük született, Mónika 1977-ben, Balázs 1978-ban.
A meteorológus büszke nagypapa is, már öt unokával ajándékozták meg a gyerekei.
Németh Lajos gyönyörű unokája
A TV2 nyugdíjas időjósa és felesége a koronavírus-járvány miatt bevezetett tavaszi korlátozások közül azt viselte a legnehezebben, hogy nem utazhattak Finnországban élő lányukhoz és annak családjához, és Móni nem tudta őket meglátogatni Magyarországon.

- A legnagyobb unokánk 19 éves, idén ballagott. Mindig én szoktam főzni, sütni, teríteni, magyar kajákat vinni. Most nem lehetett. Nagykovácsiban van még két unokánk, egyikük nyolc, a másik majdnem 11 éves. Velük is csak távolról találkoztunk, mert nem akarták, hogy megbetegedjünk - mondta a Mokkában június végén Németh Lajos felesége.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Mónika egy finn férfiba szeretett bele, évekkel ezelőtt a skandináv országban telepedtek le, három gyermekük született: a 19 éves Fanny, a 13 éves Linda és a 11 éves Emil. Utóbbi focizik, a középső sportgimnasztikára jár, a legidősebb teniszezik.

- Fanny nagyon önálló lány. A magyar, a finn, a svéd és az angol nyelv mellett oroszt tanul a gimnáziumban. Már gyerekkora óta sportol, ebben is nagyon kitartó, ahogy minden másban is - mesélte 2018 áprilisában a Ripostnak.
Habsburg Ottó unokái
A 2011-ben elhunyt Habsburg Ottót, az utolsó Habsburg-trónörököst kisebbik fia, Habsburg György három unokával ajándékozta meg. Habsburg-Lothringen Zsófia Mária 2001 januárjában, húga, Habsburg-Lothringen Ildikó Mária 2002 júniusában született, öccsük, Károly Konstantin 2004 júliusában jött világra. A lányok már nagykorúak, 19, illetve 18 évesek.
Habsburg Ottó unokái gyönyörű tinédzserek lettek - Zsófia és Ildikó szőke szépségek
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sztár
- bodrogi gyula
















