Agydaganatot találtak a magyar színésznőnél! 28 évesen az életéért küzd

Páll Mónika 28 évesen az életéért küzd, már kétszer műtötték agydaganattal.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Levélben kért segítséget Páll Mónika, aki jövőre hivatalosan is színésznő lesz - ha sikerül meggyógyulnia és le tud diplomázni. Kérését az amikisvarosunk.hu oldal, majd ma a színház.hu is közzétette.

A Kaposvári Egyetem Művészeti Karának színművész hallgatója a Nemzeti Színházban volt gyakorlaton, egy előadást próbáltak, amikor hirtelen rosszul lett. Először 2010 szeptemberében műtötték rosszindulatú agydaganattal. A műtét sikeres volt, az ezt követő közel négy évben gyógyult állapotban élt tovább. Idén februárban aztán másodszorra is meg kellett műteni. Egy speciális terápiára lenne szüksége, hogy felgyógyuljon, ehhez kért segítséget.

A Facebookon Segítsünk együtt Páll Mónikának! elnevezéssel a fiatal színésznőt támogató oldal is létrejött.

Fotó: Facebook/Mónika Páll

Magyar sztárok, akik fiatalon megküzdöttek az életükért

A Csillag Születik egykori versenyzője még csak 26 éves, de tavaly ősszel kiderült róla, hogy már ilyen fiatalon az életéért küzd, nincs egy éve, hogy petefészekrákot diagnosztizáltak nála. Képeken azok a hazai sztárok, akik már fiatalon megküzdöttek az életükért.

26 évesen veszélyben az élete! A magyar tehetségkutató sztárja rákkal küzd

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük