Vajna Timi húga már 4 hónapos terhes - Lilla babapocakja szépen gömbölyödik

Palácsik Lilla és Visváder Tamás első gyermeküket várják.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kisbabája lesz Palácsik Lillának és férjének, Visváder Tamásnak. Vajna Tímea bizonyos jelek alapján már az első hetekben sejtette, hogy a húga várandós, de a kismama egy darabig titkolta a család előtt a gólyahírt. 

A fotósként dolgozó Lilla a Story magazinnak elárulta, hogy már a 18. hétben jár, de még nem tudják, hogy kislányt vagy kisfiút hord-e a szíve alatt. 

Vajna Tímea húga babát vár

A kismama attól tartott, hogy nehezen esik majd teherbe, ugyanis hat évvel ezelőtt endometriózist diagnosztizáltak nála, aminek egyik szövődménye a meddőség is lehet. Sikeresen megoperálták, a műtét után pedig az orvosa azt javasolta, harmincéves kora előtt essen teherbe. 

Visváder Tamással ötéves ismeretség után, 2018 nyarán házasodtak össze. A tavalyi év végén vágtak bele a családalapításba, és szinte azonnal meg is fogant az első gyermekük. A férj meg is álmodta, hogy már hárman vannak, megérzését pedig a pozitív terhességi teszt, majd a nőgyógyászati vizsgálat eredménye is igazolta. 

Amíg meg nem győződtek arról, hogy minden rendben lesz, a családnak sem beszéltek a terhességről, de Palácsik Lilla 11 évvel idősebb nővére, Vajna Tímea hamar megsejtette. 

- Az első hetekben roppant fáradékony voltam, akár a kanapén is el tudtam aludni, amit persze a nővérem egyből észrevett. Szóvá is tette, biztosan terhes vagyok. Timi kis korunk óta jobban félt engem, mint a szüleink, a testvéri aggódás a mai napig megvan benne. Tudtuk, ha beavatjuk a titkunkba, azonnal orvoshoz akar majd vinni - mesélte a hetilapnak a 26 éves fotós. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Vajna Tímea Amerikában tudta meg, hogy nagynéni lesz. A hírnek nagyon örült, de arra nyilvánosan csak ma, a húga bejelentése után reagált Insta-storyban. 

"El sem hiszem, hogy babát vár a számomra még mindig 'kisbaba' húgim. Mindig úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére. Én is szívesen lett volna kismama fiatalabb koromban, de hát az élet nem így hozta, és sose éreztem magam felkészülve rá, bár azt mondják, hogy az ember erre sosincs igazán felkészülve" - írta. 

Palácsik Lilla és Visváder Tamás még nem tudják a babájuk nemét. Most inkább fiús szülőnek érzik magukat, de lányt is szeretnének. Azt nyilatkozták, a babák jöhetnének ebben a sorrendben, mert nem egy gyereket szeretnének.   

Vajna Tímea párja, Zoli

Vajna Tímea és Zoli eleinte csak barátok voltak, a férfira soha nem tekintett potenciális párjelöltként, amúgy is mindig volt barátnője, és a férfi sem kezdett volna ki vele, hiszen nagyon tisztelte Andy Vajnát. A fájdalmas gyászidőszak után viszont egymásra találtak, a sármos milliárdosnak köszönheti, hogy újra van kedve élni. 

Ő Vajna Tímea új párja - Már nem titkolja, hogy szerelmes Zoliba

Vajna Tímea már nem titkolja, mennyire szerelmes a milliárdos üzletemberbe.

Elolvasom
Ezt is szeretjük