Pál Dénes cuki apa-lánya fotót posztolt: Panna Róza a nyáron lesz 2 éves
Pál Dénes nagyon örül annak, hogy most a nap minden percében kislányával lehet.
Pál Dénes párja, Heni 2018. július 27-én adott életet első gyermeküknek, akit a Panna Róza névre kereszteltek el. Lányukat nagyon óvják a kíváncsi tekintetektől, a közösségi médiában is kerülik a kicsiről való posztolást, és ha tesznek is ki képet, azon többnyire hátulról fotózták. Apukája most kivételesen a megszokottnál többet mutatott a szeme fényéből, méghozzá egy cuki apa-lánya fotón.
Pannival egy repcemező előtt fényképezkedtek: a táj önmagában lélegzetelállító volt a sárga színben pompázó virágok miatt, de a csöppség homlokára puszit nyomó apuka látványa volt az, ami mindent vitt.
Pál Dénes apa-lánya fotója
Követői sem tudtak betelni a látvánnyal, valaki azt írta, hogy ez az egyik legszebb fotó a neten. A 29 éves énekes annyit írt a poszt mellé, hogy 'no words needed', ami találó, hiszen a felvétel szavak nélkül, önmagáért beszél.
Nagyon élvezi, hogy most minden idejét a kislánynak szentelheti, egész nap játszik vele a kertben. Szerencsés helyzetben vannak családjával, hiszen majdnem két éve kertes házban élnek, szerinte ez sokat könnyít a jelenlegi helyzeten.
- Az egyik legjobb dolog az, hogy a kislányunkkal nagyon sokat vagyunk, szinte egész nap vele játszunk. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ennyit lehetek vele. Most, hogy megjött a jó idő, mindig kint vagyunk a kertben - mondta el a Maradj otthon! - Karanténnaplók Joshi Bharattal című műsorban.
Az interjú egy pontján meg is mutatta, hogy néz ki a ház udvara, ami valóságos gyerekparadicsom. Csemetéjüknek például van egy színes házikója, amiben naphosszat játszik. Ezeket a pillanatokat sokszor Skype segítségével mutatják meg a nagyszülőknek, akik a járvány ideje alatt mindössze így, képernyőn keresztül találkozhatnak az unokájukkal.
Győrfi Pál lányai
Győrfi Pál négygyerekes édesapa: első házasságában született fia, Dani már felnőtt, 23 éves, megvan a saját élete, míg második feleségétől, Adrienntől született három gyermeke még kisiskolás, illetve óvodás. Ádám 2009-ben, Alíz 2011-ben, Lilla 2013-ban látta meg a napvilágot.
Képes összeállításunkban megnézheted Győrfi Pál lányait, akik olyan szépek, mint az édesanyjuk.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!