„Ez már tényleg undorító": a műsorvezető a Megasztár miatt ment neki a TV2-nek

Osváth Zsolt nem tudta szó nélkül hagyni, amit a TV2 művelt egy fiatal lánnyal.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Osváth Zsolt durván kiakadt a Megasztár legutóbbi adásában látottak miatt, ezért bejelentést tett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál.

Osváth Zsolt TV2 botrány

A TV2-n múlt szombaton sugározták a Megasztár elődöntőjének első részét, amelyben Tóth Gabi és Marics Peti versenyzői küzdöttek az élő showba jutásért. A közönség számára nem volt ismeretlen Mikes Zsüliett, hiszen már a tavalyi évadban is próbára tette magát. Ezúttal a ValMar-duó tagjához került, aki azonban úgy vélte, a fiatal énekesnő még nem áll készen a következő szakaszra, ezért búcsút intett neki.

A döntés mélyen érintette Zsüliettet, aki közölte, soha többé nem jelentkezik tehetségkutatóba, majd köszönés nélkül leviharzott a színpadról. A kamerák azonban ekkor sem álltak le: egészen a mosdóig követték, ahol bezárkózott és hangosan zokogott, miközben levegőért kapkodott. Herceg Erika utána ment, és a mosdóban próbálta megnyugtatni a pánikrohammal küzdő lányt, miközben a fülkén kívül továbbra is ott állt az operatőr.

Ez a jelenet verte ki teljesen a biztosítékot Osváth Zsoltnál, aki nem hagyta szó nélkül az esetet.

Osváth Zsolt.png
Fotó: ZSHOW Time Youtube-videó

- A TV2 újabb vörös vonalat lépett át, amikor egy pánikrohamát éppen átélő fiatal versenyzőlányt követtek egy női WC-be egy férfi operatőrrel. Részletkérdés. Csakhogy legyen néhány percnyi értékes nyomorpornó, és ezt tudják szolgáltatni a trasht igénylő közönségnek. Ez úton is szívélyesen gratulálok, és természetesen ment is a bejelentés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak.

Remélem, hogy olyan 5-15 millió forintra büntetik nagyjából a produkció. Ti is nyugodtan jelentsétek csak, mert ez már tényleg annyira undorító

– buzdította követőit Osváth Zsolt legutóbbi YouTube-videójában, amit a Story.hu szúrt ki.

Szerinte hiába forgatási terület, a csatorna ezzel átlépett egy határt. Több követője is egyetértett vele, amit a kommentszekcióban fejeztek ki.

Óriási botrány az X-Faktorban: a mentorok produkció közben hagyták ott a színpadot

Az énekes tört-zúzott a színpadon, amit a mentorok nem bírtak már elviselni.

Elolvasom

Cover-fotó: RTL

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Ezt is szeretjük