Ördög Nórát azzal vádolták, első férje hátán kapaszkodott fel: így vágott vissza

Ördög Nóra hét évig alkotott egy párt Rubin Kristóffal, az RTL egykori kreatív-osztályvezetőjével.

Ördög Nóra első férjéről
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ördög Nóra és Nánási Pál az egyik leghíresebb házaspár hazánkban, szinte nincs olyan ember, aki ne ismerné őket. Azt viszont már kevesebben tudják, a műsorvezetőnek nem a fotóművész az első férje, négy hónap után bontotta fel előző házasságát.

Hét évig voltak együtt, mielőtt 2008-ban összeházasodtak, majd még ugyanebben az évben el is váltak. 

Ördög Nóra az első férjéről

A volt férje nem más, mint az RTL egykori kreatív osztályvezetője. Ördög Nóra Kadarkai Endrének mondta el a Sopronfest beszélgetésén, volt rá alkalom, hogy megkapta, Rubin Kristófnak köszönheti, hogy beindult a műsorvezetői karrierje.

Nem mástól kapta meg ezt a kritikát, mint Kajdi Csabától. Aki követi az ország Cyláját, az tudhatja, gyakran szurkálja Ördög Nórát, az egyik negatívum, amit vele kapcsolatban felhoz néha, hogy teljesítmény nélkül lett az, aki.

- Ő azt gondolja, hogy én a volt férjemnek köszönhetem a karrieremet, hogy miatta lettem műsorvezető. Ebben az az óriási tévedés, hogy mi gyakorlatilag mind a ketten újoncok voltunk az RTL-ben, párhuzamosan épült a karrierünk egymás mellett. 

Nem tudtam az ő farvizén felkapaszkodni, mert egyszerre lépkedtünk a televíziós ranglétrán.

- Én előbb voltam műsorvezető, mint ahogy ő kreatívproducer lett. 

Ördög Nóra a beszélgetés korábbi részében azt is elárulta, azután, hogy bejelentette, elválik első férjétől, mert beleszeretett Nánási Pálba, attól félt, véget ér a pályafutása mint műsorvezető. Ám nem az exe miatt, hanem azért, mert abban a tudatban volt, egy ekkora botrány után a nézők nem fogják kedvelni, így elesik a tévés munkáktól.

Lilu és Ördög Nóra közös műsorvezetése nem működött: a szőke tévés kitálalt, miért

Lilu és Ördög Nóra az RTL 25 évét felölelő sorozatban mesélt közös műsorvezetésükről, amely nem volt működőképes.

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover-fotó: TV2

Ezt is szeretjük