A kajakkirálynő Kovács Katalin és tündéri kislányai: Luca és Júlia tüneményes gyerekek
Képeken olimpikon édesanyák és gyermekeik.

kovács-kati-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Mindennapos edzés és felkészülés a legnagyobb megmérettetésekre. A női élsportolók mindennapjait szigorú szabályok és meghatározott ütemtervek alakítják. Ám az ő életükben is eljön az a pont, amikor elérkezettnek látják az időt arra, hogy egy időre búcsút vegyenek mindettől, és egy másik szerepben, édesanyaként próbálják ki magukat.

Kovács Katalin a maga 31 világbajnoki címével minden idők legeredményesebb női kajakozójának számít. A sportolónő 1987-ben kezdte pályafutását a Bp. Spartacus egyesületben. Ezt követően egészen a 2013-as Európa-bajnokságig szurkolhattunk neki a lelátókról. 

Olimpikon édesanyák és gyermekeik

Első gyermekét, Lucát 2014. június 6-án hozta a világra 38 esztendősen. Bár visszatekintve kicsit bánja, hogy a harmincas évei végén kezdett a családalapításba, annak idején nyomós oka volt kivárni a megfelelő időt.

- Akkor éreztem azt, hogy felelősséget tudok vállalni másért is, mert sokszor éreztem azt, hogy még magamért sem tudok. Most már azt mondom, sajnálom, hogy nem vágtam bele hamarabb, mert hihetetlen nagy boldogság - árulta el a Fókusznak 2019-ben.

A cikk az ajánló után folytatódik

Győzd le a saját korlátaidat - Alföldi Róbert a Femina Klubban

Az elégedett élethez vezető úton akadályok sorába ütközünk, és sokszor bele sem gondolunk, hogy számtalan esetben a belső, saját korlátaink felismerése és leküzdése jelenti a legnagyobb kihívást.

Az október 18-i Femina Klub esten Szily Nóra és Alföldi Róbert segítenek megfejteni, hogy milyen tényezők állhatnak a siker útjában, hogyan boldoguljunk a kritikákkal és az esetleges kudarccal, és milyen technikákkal hozzuk ki a legjobbat önmagunkból.

Pontos részletek az estről itt olvashatók.

Jegyek kizárólag online érhetők el, korlátozott számban.

Időpont: 2021. október 18. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház

Promóció

A magyar kajakkirálynő igazi lányos anyukának mondhatja magát. Kisebbik gyermeke, Júlia Léna 2019-ben látta meg a napvilágot. Noha első várandóssága után még visszatért az élsporthoz, annyira átrendeződött a fontossági sorrend nála, hogy jobbnak látta, ha elbúcsúzik a versenyektől. 2016-ban jelentette be visszavonulását.

- Nem is gondoltam volna, hogy így átrendeződik a sorrend az életemben. Nekem a kajak egy nagyon nagy szerelem volt, amikor megszületett Luca, még szerettem volna visszatérni, és vissza is tértem, de már nem a kajak volt az első, és így nagyon nehéz volt elmenni hónapokra edzőtáborba.

Nem Kovács Katalin az egyetlen olimpikon édesanya. Képes összeállításunkban híres, női sportolókat és csemetéiket nézheted meg.

Ezt is szeretjük