Oláh Ibolya vidékre költözött 4 évvel ezelőtt: a 44 éves énekesnő így él Győrben
Oláh Ibolya négy évvel ezelőtt költözött Győrbe, egy kertes házba, és nagyon élvezi a vidéki életet.
Oláh Ibolya a 2003 őszén indult Megasztárral vált egy csapásra ismertté, a TV2 tehetségkutatójában végül 2004 áprilisában a második helyen végzett, azt Tóth Vera nyerte meg. Az immár 44 éves sztár számára azért is volt nagy siker, hogy A Dal március 12-i döntőjében a nézők őt választották győztesnek a négy finalista közül.
A Nem adom el lett az év magyar slágere, az énekesnő „Az Év Dala 2022” címmel járó lemezfelvétel és a videóklip készítése mellett tízmillió forinttal építheti tovább zenei karrierjét.
Oláh Ibolya Győrben él
Bár Oláh Ibolya ismét nagyon rivaldafénybe került, a fővárosi pörgést már nem szereti, évek óta vidéken él. A Palikék világa by Manna Három igazság című műsorában azt mondta, imád kertes házban élni, és azt is elmesélte, milyen egy napja, amikor nem az énekesnői teendőinek tesz eleget.
- Reggel felkelek, fütyülnek a madarak, lefőzöm a kávét, csinálok reggelit, megeszem. Nagyon szép helyen lakom, egy szép kertes házikóban Győrben. Van két kutyám, Diégó és Zsebike, az egyik labrador, a másik mudi - az utóbbi miatt ezer dolgom van, nem hagy unatkozni. Kimegyek a kertbe, rendezgetem, megpróbálok gyümölcsfát metszeni. Egy kertes házban mindennap vannak teendők, fát vágok, amivel időnként begyújtunk a kandallóba. Imádom a vidéki életet, négy éve élek Győrben.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Palik Lászlónak azt is elárulta, hogyan került a vidéki városba, miért éppen Győr-Moson-Sopron megye székhelyére esett a választása.
- Nagyon régen dolgoztam a Menház Színházban Gáti Oszkárral, és rengetegszer jártam Győrbe kézilabdameccsekre is, mert nagyon szeretem az ETO csapatot. Barátokra leltem, szépen kialakult egy kis közegem. Egy élhető kisváros, egyetemi város, sok fiatallal, klassz kis helyekkel, ahova be lehet ülni. Szerintem most már győri lettem.
Sokat ingázik, de nem bánja. Nyolc évig nem vezetett, mert nem volt autója, és amikor rutintalanul újból a volán mögé ült, újból megtanulta a KRESZ-t, elméleti és technikai órákat vett, most pedig már magabiztosan vezet. Azt is megosztotta a nézőkkel, hogy azért is szereti a sanzonok világát, mert este hatkor kezdődik az előadás, kilenckor vége, fél tizenegykor pedig már az ágyban van, és olvas.
- Rengeteget főzök, imádom, nagyon megnyugtat. Magamtól főzök, ami van a hűtőben, azt mindet felhasználom, nem dobunk ki semmit. (…) Kiegyensúlyozott vagyok: ha dolgozhatok, akkor kiegyensúlyozott vagyok. Boldog vagyok attól, hogy olyan munkát végezhetek, amit szeretek csinálni.
Rusvai Miklós tanyasi élete
A vírusszakértő gyerekkora nagy részét egy tanyán töltötte a nagyszüleinél, és mindig is vágyott arra, hogy felnőttként egy hasonló birtokon éljen. A nyolcvanas évek közepén vásárolta meg a Pest megyei Inárcson található tanyát, amihez egy héthektáros birtok is tartozik.
Rusvai Miklós erdőszéli tanyán él a feleségével: a vírusszakértő minden munkát elvégez
Rusvai Miklós virológus Budapesttől 35 kilométerre, Inárcson lakik élete párjával, Violával héthektáros birtokukon.
Elolvasom