Oláh Ibolya 2003-ban lett híres a Megasztárral: a 43 éves énekesnő ezért állt fuvarozónak

Oláh Ibolya énekesnői karrierje a Megasztárban indult, de a 18 éve tartó pályafutása során nem mindig tudott a színpadi munkákból megélni.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2003-at írtunk, amikor Magyarországra is megérkezett a tengerentúlon már nagy népszerűségnek örvendő tévés tehetségkutatók formátuma. A TV2 Megasztárjának köszönhetően sok olyan sztár karrierje indult el, akik nélkül ma már el sem tudnánk képzelni a hazai könnyűzenei palettát.

Tóth Vera, Gáspár Laci vagy Dér Heni az első szériának köszönhetően váltak ismertté. Illetve innen indult Oláh Ibolya is, aki az évad második helyezettje lett.

Oláh Ibolya fuvarozásból élt

Immár 18 éve, hogy elkezdődött az énekesnői pályafutása. Napjainkban is az előadó-művészettel keresi a kenyerét: 2021-ben Presser Gáborral már összeszokott párosként alkotta meg közös, Női posta című lemezét, amelynek dalait színházkoncerteken adja elő.

Minden percet megbecsül, amit színpadon tölthet, hiszen a világjárvány óta tudja, nagy kincs, ha közönség elé állhat. Mint sok más művészt, őt is megviselték a vírus okozta korlátozások. Amikor a zenélésből nem tudott megélni, fuvarozónak állt. Annak ellenére, hogy ma már járhatja az országot, mindig ott motoszkál a fejében a gondolat: ez bármikor változhat.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- Haknizni muszáj, mert ha jön a leállás, nem lesz pénzem. Pár éve egy hajléktalan nő kért tőlem pár forintot, mondtam neki, sajnos most nekem sincs, le vagyok gatyásodva, de nem hitte el. Megkérdezte, kérek-e a szendvicséből, aztán hozzám is vágta. Elkaptam, és megettem. Hát, ha valaki, én megtanultam megbecsülni minden falatot - mesélte a Best magazinnak december elején.

A 43 éves énekesnőről szülei lemondtak, csecsemőotthonba került, majd a tiszadobi nevelőintézetben töltötte gyermekéveit. Egykori nevelőjével, akit a tehetségkutatóban Anyácskaként ismert meg az ország, külön alapítványt hozott létre, hogy segítsen a rászoruló családokon.

- Közeleg a karácsony, ilyenkor mások is többet jótékonykodnak, de mi a Tűzcsiholó Egyesülettel egész évben gyűjtögetünk, én nagykövetként ebben segítek.

Galambos Dorina ma

Galambos Dorinát 19 évesen, a Megasztár 2003-as, legelső szériájában ismerte meg az ország. Az énekesnő 38 éves korára sokat változott: komolyodott, több zenei irányzatban is kipróbálta magát, több zenekarral is dolgozik, és időközben elvált.

Galambos Dorina 38 évesen ilyen dögös: válása után élvezi a futó kapcsolatokat

Galambos Dorinát ugyan nem viselte meg a legutóbbi kalandjának a vége, de új klipjében a keserves szakításokról énekel.

Elolvasom
Ezt is szeretjük