Ma 45 éves Oláh Ibolya: most így néz ki a 2003-as Megasztár felfedezettje

Oláh Ibolya a Megasztárt nem, de A Dal 2022-es évadát megnyerte versenydalával.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az 1978. január 31-én született Oláh Ibolya akkor vált a semmiből országosan ismertté, mikor bekerült a Megasztár legelső évadába. 

A 2003 októberében indult, és 2004 áprilisában véget ért tehetségkutatóban a második helyen végzett, a TV2 produkcióját Tóth Vera nyerte. 

Oláh Ibolya 2023-ban

Tíz évvel később bekerült A Dal 2014 elődöntőjébe 1 percig sztár című dalával. A nézők beszavazták középdöntőbe, de a döntőbe már nem került be.

2022-ben a harmadik előválogatót maximális pontszámmal Oláh Ibolya nyerte a Nem adom el című dallal. Az első elődöntőben ugyancsak 40 pontot kapott, majd a döntőben is győzedelmeskedett, a nézői szavazás alapján A Dal 2022-t Oláh Ibolya nyerte versenydalával, a Nem adom ellel.

Oláh Ibolya, a győztes Nem adom el című daláért kapott díjával A Dal 2022 döntője után.
Oláh Ibolya, a győztes Nem adom el című daláért kapott díjával A Dal 2022 döntője után.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

- A pandémia idején ez volt az első alkalom, hogy nagyközönségnek élőben énekelhettem, ami nagyon sokat adott nekem. Sok zenésztársammal együtt ki voltam éhezve erre az élményre - mesélte Oláh Ibolya a Duna lottóshow-jának január 7-i vendégeként. 

Az Év Dala 2022 elismeréssel gazdagodott énekesnő a fiatalokat arra buzdította, jelentkezzenek az idei dalversenyre. A SzerencseSzombat adásában azt mondta, így élőben, profi körülmények között juthatnak el dalukkal a nagyközönséghez. Úgy véli, a fiatal zenészek számára ez egy vissza nem térő alkalom, hogy megmérettessék magukat, és kapcsolatokat építsenek.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Szorgalom, fegyelmezettség és alázat - a 45 éves sztár szerint egy jó dal mellett ezek mind elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki eredményesen szerepeljen az ország elsőszámú zenei versenyében. 

olah-ibolya
Fotó: Duna/SzerencsSzombat

A Dal 2022 nyertese azt is elárulta, számára az egyik legnagyobb élmény az volt, hogy a tévéstúdióban élőben énekelhette el versenydalát.

- A győzelmen túl sokat jelentett nekem, hogy több fiatal, tehetséges előadót is megismerhettem a műsor által. Erős mezőnyünk volt, sok kedvencem lett, és kialakultak szakmai barátságok. A Dal óriási lehetőséget ad azoknak a fiataloknak, akiknek még csak egy saját daluk, albumuk van, és még nem ismeri őket a szakma és a szélesebb közönség. Élőben, profi stábbal debütálhatnak műfaji megkötés nélkül.

olah-ibolya
Fotó: MTVA

Oláh Ibolyát az elmúlt hetekben a Duna Csináljuk a fesztivált! című műsorában is láthatták a nézők, melynek tizedik adását, a döntő február 4-én kerül adásba. 

Patai Anna a Megasztárban és ma

Csupán 11 éves kislány volt, amikor 2010-ben feltűnt a Megasztárban, ő lett a nézők egyik legnagyobb kedvence. Ma már 22 éves, felnőtt nő, aki énekesnőként és műsorvezetőként is sokat dolgozik.

Felnőtt a Megasztár cuki kislánya: a 22 éves Patai Anna dögös fotót posztolt

A 2010-es Megasztárban megismert Patai Anna szép, fiatal nővé érett.

Elolvasom
Ezt is szeretjük