Már össze is költözött szerelmével! A Barátok közt színésznője boldogan mesélt kapcsolatáról
Nyári Dia összeköltözött párjával.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Nyári Dia, a Barátok közt Hannája összeköltözött szerelmével, aki nem más, mint a 2013-as X-Faktor egyik énekese.

Nyári Dia és Tóth Marci
A szerelmesek a 2015-ös Story-gálán

A 20 éves színésznő és Tóth Marci között már egy éve dúl a szerelem, tavaly év elején jöttek össze.

Már össze is költöztek

- Miután vége lett 2013-ban az X-Faktornak, egy hónappal később Budapestre költöztem. Aztán összejöttünk Dinával, és egyre többet volt nálam. Lassan odahordta a cuccait, több ruhája van már ott, mint nekem - mesélte az énekes az RTL Klub Reflektor című műsorában. 

Nyári Dia azt tette hozzá, hogy az összeköltözést nem tervezték előre, egy folyamat része volt, de ő még ma is sok időt tölt szülővárosában, Győrben, a forgatásról gyakran oda utazik haza. Az összecsiszolódás könnyen ment, de persze apró összezördülések náluk is előfordulnak.

- Olyanokon szoktunk veszekedni, mint minden pár: minden apróságon, mint ki mosogat el, miért nem hoztál kenyeret, ki mennyi ideig foglalja le a fürdőszobát - mesélte Tóth Marci.

A szüleik is örülnek a két fiatal kapcsolatának, Tóth Marci édesanyja azt is megtanította már Nyári Diának, hogyan kell elkészíteni a szabolcsi töltött káposztát.

 

 

A féltékenység sem mérgezi meg szerelmüket, pedig a színésznőt és az énekest is nagy rajongótábor veszi körül.

- Én mindig megbíztam abban, akivel együtt voltam, nálam a féltékenység alapból a jellememben nincs bennem. Próbálok nem önző lenni, én azt gondolom a féltékenységről, hogy az is kicsit önzőség - árulta el a Barátok közt szereplője.

Fotó: Facebook/Nyári Diána

Facebook-kép: RTL Klub/Klinszky Gábor

Főkép: Red Lemon.

Ezt is szeretjük