Nyári Dia nádszálvékonyra fogyott - Párja már aggódik érte
Nyári Diát a párja túl vékonynak tartja, szerinte már nem kellene többet fogynia.
Nyári Dia szülése után rengeteget fogyott, 12 kilótól szabadult meg. Azóta is tartja a diétáját betegsége miatt, illetve a rendszeres testmozgást sem hanyagolja el. Már vékonyabb, mint a várandóssága előtt volt, vőlegénye el is kezdett aggódni, nehogy át essen a ló túloldalára.
A színésznő 2019 májusában kezdett életmódváltásba, ennek egészségügyi okai voltak, inzulinrezisztencia gyanúja lépett fel nála, így szakemberhez fordult. Lassan, de biztosan adta le magáról a szülés után maradt pluszkilókat.
Nyári Dia nádszálkarcsú lett
Amikor az RTL Klub Reggeli című műsorában vendégeskedett, Szabó Zsófi is meglepődött, milyen vékonyan lépett be a stúdióba. "Nagyon le vagy fogyva, gratulálok!" - dicsérte Peller Anna, a műsor másik háziasszonya.
Vőlegénye, kisfia édesapja, Kovács Dániel sportriporter nem örül a nagy változásnak, félti párját.
- Nagyon félt, nem így ismert meg engem, kicsit már túl soványnak lát. Mondta múltkor, hogy beesett az arcom. Beteg voltam, utána akartam futni, mondta, hogy ki van zárva, hiszen az élsportolók sem mennek el edzeni betegség után - mondta el a 26 éves sztár.
- Nézegetem a közösségi oldalakon azokat a csajokat, akik nagyon kisportoltak, erre azt kérdezte tőlem: "Ugye nem ez lesz az irány most?"
A Barátok közt szépsége elmondta, hosszú út van mögötte, rengeteg munkát ölt abba, hogy így nézzen ki. Imád futni, és semmi pénzért nem hagyna fel az egészséges étkezéssel sem, hiszen úton-útfélen bókokat kap.
- Nagyon motiváló, hogy miután valaki sokat változott, nap mint nap kapja a pozitív szavakat. Anyukámat is arra biztattam, hogy azért kezdjen el bármit sportolni vagy esetleg kitűzni egy célt, mert ha eléri, akkora önbizalommal tölti el, hogy tudja, bármire képes.
Ábel Anita dögös ruhában
Ábel Anita szenzációs formában van. A TV2 Nicsak, ki vagyok? című álarcos-jelmezes műsorának a második adásában mindenkit lenyűgözött, amikor megjelent a színpadon egy testhezálló, flitteres ruhában.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!