Növényi Norbert a 90-es évek sztársportolója volt: ennyit változott 64 éves korára
Növényi Norbert édesapja révén már hatévesen mindennap eljárt a birkózóedzésekre.
Növényi Norbert csak hatesztendős volt, amikor édesapja révén belecsöppent a sport világába. Az idősebbik Növényi Norbert az ’50-es évek elején profi pankrátor, birkózó és edző volt, Fehér Angyal művésznéven egész Európában ismerték.
Fiának adta át a stafétabotot, aki onnantól kezdve, hogy először betette a lábát az edzésre, mindennap lejárt a tornaterembe. Bár akkor még csak igyekezett leutánozni azokat a mozdulatokat, amelyeket a nagyoktól látott, a birkózás iránti szenvedélye már akkor kialakult.
Növényi Norbert 64 éves korára ennyit változott
Az első versenyén 1969-ben 12 évesen vett részt, majd rövid időn belül ott találta magát a legjobbak között. 1977-ben már a felnőttmezőnyben indulhatott az országos bajnokságon, két esztendővel később pedig túl volt élete első világversenyén is.
Bár a moszkvai olimpiáról 1980-ban aranyéremmel a nyakában távozhatott, mégsem erre az érdemre a legbüszkébb, élete egyik legkedvesebb emlékképe, amikor 2013 augusztusában 56 évesen grapplingben lett világbajnok, hiszen azon a megmérettetésen az akkor 13 esztendős fia is a győzedelmeskedett a saját kategóriájában.
Nem csak a sportban termettek neki a babérok, a szórakoztatóiparban is sok néző szívébe lopta be magát. Miután elvégezte a Gór Nagy Mária Színitanodát, belekóstolt a filmezésbe. Főleg vígjátékokban és kabarékban csillogtatta meg a tehetségét, láthattad a Zimmer Feri első és második részében és az Üvegtigrisben is.
A 64 éves sportoló külseje ugyan sokat változott, kecskeszakállal nehéz felismerni, az energikusság épp annyira jellemző rá, mint amikor aktívan versenyzett. Bár 2018-ban volt az utolsó megmérettetés, amelyen indult, a sport napjainkban is az élete része, azonban már, hogy a teste nem úgy reagál, mint hajdanán.
- Lassulnak a reflexeim, egészen másképp kelek fel reggel, mint egy robotzsaru. Igyekszem, meg odafigyelek, edzek mindennap, de már árnyéka sem vagyok magamnak - ecsetelte 2021 októberében a Life TV Ébredj Velünk Extra Joshival című műsorában.
Kiss Gergely lánya, Viktória
Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk számára a sportsikerei mellett ugyanilyen fontos az is, hogy háromszoros édesapa. Felesége, Valkai Anna szintén vízilabdázott. Három gyermekük született, Viktória 2003-ban, Patrícia 2006-ban, majd Olívia 2016 őszén.
Kiss Gergely vízilabdázó legidősebb lánya 18 éves lett - Viki gyönyörű tinédzser
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
- sztár
- növényi norbert
- sportoló
- retro
- 60 fölött
- így néz ki most
- life tv
- ébredj velünk
- ilyen volt ilyen lett
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!
- sportoló
- sebestyén júlia