Novák Heni itthon gyönyörű színésznőként volt ismert: Amerikában ezzel foglalkozik
Novák Henriett tíz évvel ezelőtt költözött a tengerentúlra, ahol most amerikai állampolgár lett.
Novák Henit a TV2 Jóban Rosszban című sorozatának gyönyörű Bakó Lindájaként ismerte meg az ország, akit éveken át alakított. 2010-ben aztán nemcsak a sorozatot, hanem Magyarországot is maga mögött hagyta.
Noszály Sándorral kezdett új életet a tengerentúlon, akivel végül elváltak. Az egykori teniszező 2015-ben az nyilatkozta, miatta váltak el útjaik, mert kilenc év után megcsalta a feleségét. Mostanra mindketten új párra leltek.
Novák Heni így él Amerikában
A Szlokáviában született Novák Henriettnek Amerikában mindent a nulláról kellett kezdenie: megtanulta a nyelvet, közben mindenféle munkát elvállalt a bébiszitterkedéstől kezdve az uberezésig.
- Napi négy órában sofőrködtem, azután rohantam castingra, forgatni, gyerekre vigyázni vagy az online marketinges munkámat csinálni - árulta el 2017-ben a Lokálnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ma már Los Angeles egyik népszerű részén lakik, és dollármilliomosok számára közvetít ingatlanokat a párjával alapított irodán keresztül. Jason és Novák Heni évekig barátok voltak, mire egymásra találtak, a barna hajú szépség és a tajvani és angol szülőktől származó férfi már több mint hat éve egy párt alkot. Az ingatlanozás Jason ötlete volt, együtt vágtak bele az engedélyek megszerzésébe - mesélték tavaly áprilisban a Blikknek.
A 35 éves üzletasszony azt is a napilapnak árulta el, hogy tíz év után amerikai állampolgár lett, már az amerikai útlevelét is kézhez kapta. Sokáig vacillált, de kilenc hónappal ezelőtt végül elindította a procedúrát.
- Mivel felvidéki magyar vagyok, így hivatalosan szlovák állampolgár. Eddig pedig Szlovákia nem engedélyezte a kettős állampolgárságot, így le kellett volna arról mondanom, én viszont szerettem volna papíron európai is maradni.
Gombos Edina lánya
Gombos Edina 2015 júliusában úgy döntött férjével, Albertóval, hogy három bőrönddel, a négy hónapos kisfiukkal, Matteóval és a hatéves, iskolakezdés előtt álló kislányukkal felszámolják magyarországi életüket, és Floridába költöznek. Miranda cuki kisgyerekként él legtöbbünk fejében, pedig az elmúlt évben sokat változott, többek között rengeteget nőtt. Nemcsak szép, mint az édesanyja, de nagyon jó tanuló is.
Gombos Edina lánya gyönyörű kamasz lett – Miranda ennyire hasonlít az édesanyjára
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!