A rég látott Nótár Mary elárulta, most miből él: az énekesnő nyitott egy virágüzletet
Nótár Mary már korábban nyitott egy nőiruha-üzletet, amit egy virágbolt követett.
Ahogy sok előadóművész, úgy Nótár Mary is kénytelen a világjárvány és a korlátozások miatt nélkülözni a színpadot. Az énekesnő tavaly novemberben a koronavírus-fertőzésen is átesett.
A Story magazinnak azt mondta, bár hiányzanak neki a koncertek, szerencsésnek tartja magát, mert számíthat a barátaira és a szeretteire, és mert mindig több lábon állt.
Nótár Mary üzletei
Mindig figyelt arra, hogy ne szórja el a jövedelmét, és bár a zene és az éneklés a fő foglalkozása és a fő keresete, nyitott egy ruhaüzletet, majd egy virágboltot is, amiknek köszönhetően van bevétele, és volt is az elmúlt egy évben. Bár a pult mögé nem áll be, gyakran megfordul az üzleteiben, és szívesen időzik a vásárlókkal
- Gyerekkorom óta imádom a virágokat, így amikor lehetőségem adódott egy saját üzletre, belevágtam. Elkápráztatnak a csodás virágboxok, szeretem nézni, ahogy megalkotják őket, én sajnos ehhez a részéhez nem értek.
- Ez még egy viszonylag új dolog, én is tanulom, a nőiruha-üzletem viszont már régebben megvan. Jó kikapcsolódás számomra mindkettő, szívesen vagyok az üzletekben, autogramot is adok a vásárlóknak, ha kérik - mesélte a hetilapnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sok időt tölt a családja tanyáján is, a családjával, a párjával és a barátaival tanyapartikat is tartanak. Az elmúlt egy évben sokat pihent is, szerinte a 19 év alatt, amióta a szakmában van, ez nem fordult elő, ugyanakkor alig várja, hogy színpadra állhasson, rendszeresen gyakorol, mert a pihenőidőben úgy vette észre, a hangja sokat puhult. Zenét is ír, és klipeket készít.
- Négy évig nem volt videóklipem, és nagyon boldog vagyok, hogy most havonta jelenik meg - árulta el a 35 éves sztár.
A Megasztár első évadának énekesnői
A Megasztár kedveltette meg a magyar nézőkkel a tehetségkutatókat. Galambos Dorina is az egyik legnagyobb favorit volt, sokan imádták az akkor még tinilány, vadóc énekesnőt. Az elmúlt 17 évben rengeteget változott, külsőleg és belsőleg egyaránt. Képes összeállításunkban összegyűjtöttük, hogy mennyit változtak a Megasztár első évadának énekesnői 2003 óta.
Galambos Dorina a 2003-as Megasztárban tinilány volt – Felnőtt nőként ma így néz ki
Nézegess képeket!
Elolvasom