Németh Lajos ritkán látott lánya: Mónika kedves mosolyát az édesanyjától örökölte
Németh Lajos és lánya csak ritkán tudnak találkozni, mivel Mónika Finnországban él.
Németh Lajos neve összefonódott az időjárással: a 71 éves meteorológus évtizedeken át tájékoztatta a TV2 nézőit arról, milyen időre számíthatnak. Felesége ki is használta a hivatását: amikor két gyermeküket reggel az iskolára készítette, mindig a férjétől kérdezte meg, milyen ruhába öltöztesse őket.
Több mint ötven évvel ezelőtt ismerkedtek meg Ágival. Bár eleinte az asszony észre sem vette a kollégiumi folyosókon, az időjós addig ostromolta, míg igent nem mondott egy randevúra.
Németh Lajos lánya és felesége
Házasságukból két gyermekük született. Balázs 1978-ban, nővére, Mónika egy évvel korábban, 1977-ben jött a világra. Az immár háromgyermekes édesanya januárban ünnepelte 45. születésnapját. Legnagyobb örömére szülei is vele voltak a nagy napon. Az együtt töltött perceket kincsként becsüli, mivel Finnországban él, nem minden évben adatik meg, hogy anyjával és apjával az oldalán fújja el a gyertyákat a szülinapi tortán.
2021 decemberében két év kihagyás után egyesülhetett újra a család, mivel a világjárvány nem tette lehetővé, hogy találkozhassanak. Két hónapot töltöttek együtt, amely során rengeteg közös képet készítettek. A fotók elárulják, Mónika örökölte édesanyja kedves mosolyát.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Németh Lajos az unokáival is készített jó pár képet a közösségi médiába. Lánya oldaláról háromszoros nagypapa: Fanny 21, Linda 14, Emil pedig 12 esztendős. Mónika a Best magazinnak árulta el, édesapja igazi odaadó nagyszülő.
- Újraéli a gyerekkorát: játszótárs, edzőtárs és jó barát. Kölcsönösen imádják egymást az unokákkal - magyarázta, és azt is elmesélte, milyen édesapja volt neki és az öccsének.
- A saját példájával nevelt minket. Szülőire anyukám járt. Tanulni nem kellett velünk, de mindig megbeszéltük, mi történt aznap az iskolában vagy az edzésen. Nyugodt, szeretetteljes családban nőttünk fel.
Gálvölgyi János lányai
Gálvölgyi János világéletében két lánygyermekről álmodott, és ez meg is adatott neki: Eszter 1973-ban, Dorka 1975-ben született. Már mindketten édesanyák, szüleiket három fiúunokával ajándékozták meg: Eszter Simonnal, Dorka pedig Ádámmal és Dániellel.
Gálvölgyi János és ritkán látott lányai: Eszter és Dorka bájosak, mint az édesanyjuk
Gálvölgyi János büszkén mosolyog élete hölgyeivel a családi fotón: feleségével és két felnőtt lányával nem sokszor látjuk így együtt.
ElolvasomCover-fotó: TV2