
Megszületett Németh Kristóf kisfia - Címlapon mutatta meg a hajas baba Leventét
Megszületett Németh Kristóf második gyermeke, aki a Levente nevet kapta.

Megszületett Németh Kristóf második gyermeke. A színész második felesége, Zita vasárnap adott életet közös gyermeküknek. A kis Levente 3310 grammal és 55 centivel jött világra.
Az időzítés tökéletes volt, a Fórum Színház igazgatójának hosszú idő óta ez volt az első szabad hétvégéje, amikor nem forgatott, és színházi darabban sem játszott.
Németh Kristóf másodszorra lett apa
Németh Kristóf és felesége már meg is mutatta a pár napos kisbabát, a hajas baba Leventével a Story magazin címlapján szerepelnek. A hetilapban több fotó is található a csöppségről, valamint a házaspár a szülés részleteiről is mesélt.
A 44 éves sztár és Zita izgatottan várták a kicsi érkezését, de a színész első házasságában született fia, a 11 éves Lóci is alig várta, hogy megérkezzen a kisöccse.
- Azt mondta, ha beindul a szülés, és ő iskolában lenne, ne a kórházba menjünk először, hanem mindenképpen érte, mert ki nem hagyná a kis testvére születését. Erre aztán nem került sor - mesélte Németh Kristóf.
- Hajnali kettőre értünk a kórházba, és 7 óra 36 perckor már meg is született a mi csodálatos kisfiunk. Másodszorra élhettem át ezt a csodát. Érdekes módon a nagymamám jutott eszembe. Gyakran mondogatta: "Kristófkám, mindenkinek megvan a nehéz szerepe az életben. A férfiaknak a katonaság, a nőknek a szülés". Akkoriban nem értettem, miért mond ilyen ódivatú dolgokat. Azt gondoltam, mi a szülés ahhoz képest, hogy a férfiak háborúban harcolnak, meghalnak. Ma már tudom, igaza volt. Azok a nők, akik életet adnak a gyermeküknek, ők az igazi harcosok és hősök - mondta a Drága örökösök polgármestere.
A színész végig felesége mellett volt a szülőszobában, míg Lóci a folyosón izgult a családdal. Miután Levente világra jött, a bátyja is csatlakozhatott Németh Kristóf, Zita és a baba hármasához. Pár órát négyesben tölthettek.
- Aztán Lócival hazamentünk. A fiam, aki nagyon okos kisfiú, azt mondta: „Apa, mi lenne, ha hétfőn nem mennék suliba? Feldíszíthetnénk együtt a lakást Levente és Zita érkezésére”. Bevallom, nem tiltakoztam - árulta el a kétszeres édesapa.
Kiss Ramóna fia, a kilenc hónapos Noé
Kiss Ramóna és Lékai Máté fia 2019. január 20-án jött világra. A színésznő-műsorvezető már két hónappal a szülés után azt nyilatkozta, Noé nagyon nyugodt és vidám baba, aki átalussza az éjszakát. A csöppség kilenc hónaposan is mosolygós baba, az édesanyja pedig a rajongók nagy örömére meg is osztja a boldog pillanatokat a közösségi oldalán.
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista ovális ezüst fülbevaló14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- szinetár dóra