Szinetár Dóra kisfia már 2 éves – Benji címlapon mosolyog a szüleivel

Szinetár Dóra és Makranczi Zalán úgy döntöttek, megmutatják kisfiukat.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szinetár Dóra 2017 szeptemberében hozta világra legkisebb gyermekét, akinek édesapja Makranczi Zalán. A színésznőnek első házasságából született egy fia, a ma már  23 éves Marci, a másodikból pedig 2007-ben egy lánya Zorka. A színésznek egy fia van az első házasságából, Sámuel kilencéves. A kiskorú gyerekek soha nem szerepelnek, ha láthatóak is egy-egy posztban, az arcukat szüleik nem mutatják meg. Benjamin arcocskáját utoljára a Hot! magazin karácsonyi számában láthattuk három hónapos korában. 

A színész házaspár most úgy döntött, a kétéves Benjivel a Nők Lapja címlapján szerepelnek, döntésük okáról pedig a hetilapnak adott interjúban adtak magyarázatot. 

Nyíltan beszélnek arról, hogy fiuk Down-szindrómás

- Ez a tökmag más. Ő a születése után kapott egy papírt, hogy más a genetikája. Mi ezt akkor fontosnak éreztük nyíltan felvállalni. Kaptunk érte hideget-meleget, de most már szeretnénk következetesek lenni, és időnként megmutatjuk, hol tartunk, hátha ez erőt ad másoknak - mondta Szinetár Dóra. 

- Mi elfogadjuk, hogy Benji triszómiás (genetikai rendellenesség, a 21-es kromoszómájából nem kettő, hanem három van). De azt nem fogadjuk el, hogy az lesz belőle, amit a társadalom elvár egy downostól - tette hozzá Makranczi Zalán. 

Durva kommenteket kapnak

A 42 éves színésznő az is elárulta a lapnak, hogy amióta nyíltan beszéltek arról, hogy Benjámin Down-szindrómás, durva kommenteket is kapnak, amikkel az emberek nagy fájdalmat tudnak okozni. Az egyik ilyen, mondta, az, hogy a kisfiuk nem lesz hasznos tagja a társadalomnak. 

- Ki a hasznos? A politikus, aki szétlopja a faluját? Vagy aki veri a feleségét? Soroljam tovább? Pedig nyilván jó genetikával született mind - fejtette ki véleményét Szinetár Dóra. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Azt is gyakran a fejükhöz vágják, hogy Benjámin nem lesz képes az önálló életre, pedig sok downos él önálló életet, utazik, dolgozik, miközben időnként rájuk néz valaki - ugyanúgy, ahogy más felnőttekre is gondot fordítanak a szüleik, testvéreik, rokonaik.

A harmadik mondat, amit borzasztó hallaniuk másoktól az, hogy az emberek egy része szerint Benjámin nem fog teljes életet élni. Szinetár Dóra szerint ez a fogalom relatív, mindenkinek mást jelent. Van, aki a karriert építve, cégvezetőként érzi teljesnek az életét, míg más családanyaként, több gyereket nevelve. 

Szinetár Dóra nagyobbik fia

Szinetár Dóra három gyermek boldog édesanyja. Legidősebb gyermeke, Lőcsei Márton 2019. október 8-án ünnepelte a 23. születésnapját. Édesanyja ebből az alkalomból posztolt egy képet szülinapos gyermekéről. 

Szinetár Dóra nagyobbik fia már 23 éves – Ritka fotó Marciról

Szinetár Dóra idősebbik fia, Lőcsei Márton 23 éves lett.

Elolvasom
Ezt is szeretjük