Ő Németh Kristóf elbűvölő felesége: Zitát 2 éve vette feleségül
Németh Kristóf és Zita le sem tagadhatja, mennyire boldogok együtt.
Németh Kristóf sok tévénéző kedvenc hazai sorozatsztárja. Vannak, akik a Barátok közt macsó Kertész Gézájaként zárták a szívükbe, mások Ökörapáti bohókás polgármesterének bőrébe bújva kedvelték meg a Drága örökösökben, illetve rajongói szerint a Keresztanyu Bárány Jóskájának karaktere is remekül passzol hozzá.
Számára azonban a civil életben betöltött szerepe a legkedvesebb, a hétköznapokban szerető férj és családapa. Második felesége, Zita már az első pillanatban levette a lábáról, ám szerelmük beteljesülésére hét évet várniuk kellett. Végül 2017-ben váltak egy párrá.
Németh Kristóf és felesége, Zita
Ezután felgyorsultak az események a kapcsolatukban. 2018-ban A legbátrabb párosban az egész ország meggyőződhetett arról, milyen remekül kiegészítik egymást, és számukra sem volt kétséges, hogy együtt képzelik el a jövőt. Még az év decemberében sort kerítettek az eljegyzésre, majd 2019-ben kimondták a boldogító igent. Szerelmük azóta is lángol, 2020. december 21-én második házassági évfordulójukat ünnepelhették.
Instagram-fotóik a legnagyobb idillről árulkodnak: Zita 2019 novemberében adott életet közös gyermeküknek, Leventének. Azt is elárulják a képek, hogy férje korábbi házasságából született fiával, Lócival is remek viszonyt ápol. Összeállításunkban megnézheted, mennyire szép családot alkotnak.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574553/57455385_c1698cfd663aa968b02b12265ba2e843_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció