„Nórival egyfolytában vitáztunk” - Nánási Pál besokallt az utóbbi időben
Ördög Nóra és Nánási Pál nehéz időszakon megy keresztül.
Az Ázsia Expressz forgatására Ördög Nórát idén is elkísérte férje, Nánási Pál, valamint gyermekeiket is vitték magukkal az útra. Bár sokaknak mindez idillinek tűnhet, a fotós most őszintén vallott arról, mennyire nehéz időszakon mennek keresztül feleségével.
Nánási Pál besokallt
A kedvelt reality forgatása miatt az egész család felkerekedett, hogy a műsorvezetőt elkísérje Ázsiába. A Nánázsia című vlogsorozatban pedig elmesélik, hogyan is élték meg az ott töltött időt, és miken mentek keresztül.
Míg az első napokban elég intenzíven vlogoltak, utána pár nap szünet következett, ami a fotós szerint miatta következett be.
- Én egy kicsit besokalltam, egyéb okból is. Elég sok feszültség volt mostanában az életünkben, és azt hiszem, ennek most minden részlete kijött.
Nórival egyfolytában vitáztunk, egyfolytában küzdöttünk egymással és mindennel
- vallotta be legfrissebb videójában Nánási Pál.
Azt is hozzátette, rengetegen támadják őket azért, mert a gyerekeik folyamatosan szerepelnek, de ők úgy érzik, jó döntéseket hoznak ezzel kapcsolatban.
- Számunkra ez borzasztó sok kalandot és nagyon sok szép emléket hozott, és ezt óriási vétek lett volna kihagyni. (…) Mi csak nagyon-nagyon szeretjük ezt az életmódot, az utazást, szeretünk a gyerekeinkkel együtt lenni, szeretjük őket a részévé tenni az életünknek és nem kizárni őket azokból a dolgokból, amiket mi is együtt tapasztalunk.
Ördög Nóra 10 éves fia hosszú hajjal nagyon más: az akkor és most fotón látványos a változás
Ördög Nóra is ámul, kisebbik gyermeke, Venci milyen nagyfiú lett. Legszívesebben lelassítaná az időt.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!