G.w.M felesége a Megasztárban szerepelt: Melanie így nézett ki 16 évesen
Kulcsár Edina új párjának, G.w.M-nek a felesége egy időben maga is érdeklődött a zenei pálya iránt.
Kulcsár Edina és Csuti válása, illetve annak körülményei révén az is megismerte a volt szépségkirálynő új párjának, Varga Márknak a nevét, aki eddig nem tudta, hogy ez a polgári név a YouTube egy ideje legfelkapottabb magyar előadóját, G.w.M rappert rejti.
Csuti a Palikék Világa by Manna Futtában című adásában Palik Lászlónak öntötte ki a lelkét, míg a zenész párja, Nagy Melanie a Fókuszban szólalt meg.
Nagy Melanie a Megasztárban
Vadonatúj munkahelyén, a DikH Rádióban nyilatkozott az RTL Klub riporterének. A gyönyörű nő követőtábora az Instagramon pár nap alatt 50 főről 30 ezerre nőtt, de nem vonzza a lájkok gyűjtése, inkább pozitív üzeneteket szeretne közvetíteni a közösségi oldalán.
- Semmiképp sem szeretnék celeb- vagy influenszerbabérokra törni, ilyen jellegű törekvéseim nincsenek, meghagyom azoknak, akik értenek hozzá, és szeretik ezt csinálni. Nekem egészen más képesítéseim vannak.
Bár Nagy Melanie most nem szeretne rivaldafénybe kerülni, 2008-ban szerepelt a TV2 Megasztár című tehetségkutatójának negyedik évadában. A YouTube-on fent van az a videó, amelyen Nguyen Thanh Hiennel a középdöntőre készültek, majd az éneklésük után tovább is jutottak.
Hien 14 éves, soproni tinilányként hódította meg a nézőket, párja az akkor 16 éves Nagy Melanie lett. Továbbjutottak, a zsűriben helyet foglaló Eszenyi Enikő azt mondta, neki nagyon tetszett a két lány közti különleges harmónia. Az élő show-ba végül csak Hien került be, aki a hatodik helyen végzett. A negyedik szériát Király Viktor nyerte.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nagy Melanie végül egy zenészt választott társául, G.w.M-mel egy kislányt és egy kisfiút nevelnek, de ő maga más pályát választott. Nemzetközi kapcsolatok szakértőként végzett a Nemzetvédelmi Egyetem (ma már Nemzeti Közszolgálati Egyetem) Hadtudományi Karán, ahol nukleáris fegyverkezés volt a szakiránya. Angolul és héberül is beszél, több nagykövetségen is dolgozott, mielőtt egymásra találtak két gyermeke apjával.
- Én arra tettem fel az életemet, hogy a nemzetközi politikában és diplomáciában szeretnék elhelyezkedni. Volt szerencsém Brüsszelben, a parlamentben dolgozni - mesélte a Fókuszban.
A Fehér Házba is elnyert egy ösztöndíjat, Obama elnök csapatában dolgozott volna, de ekkoriban ismerte meg Varga Márkot, és úgy döntött, nem megy Washingtonba, inkább Budapesten kezdi építeni a közös jövőt a rapperrel.
Jelenleg is dolgozom tolmácsként, és éjszakánként, a gyerekek lefektetése után leveleket fordítok egy kanadai ügyvédi irodának.
Fejes Erika, a Tévétorna sztárja és híres férje
Fejes Erika és Mara 15 évesen kerültek be a '80-as évek híres műsorába vérfrissítésként. Hat évig szerepeltek a Tévétornában, majd amikor az véget ért, Rózsa György felkérte őket, legyenek a Zsákbamacska háziasszonyai, amit a Telemázli követett. Az egyikük férje híres énekes-színész, 1994 óta házasok, ikergyermekeik születtek.
Emlékszel a Tévétorna ikreire? Fejes Erika egy híres színész-énekes felesége
Nézegess képeket!
ElolvasomCover-fotó: Instagram/G.w.M., RTL Klub/Fókusz