Nagy Feró masnis unokájától mindenki elolvadt a stúdióban: Alíz 3 éves lett

Nagy Feró három gyermek büszke nagypapája: Patrik öt-, Alíz három-, Nimród pedig márciusban lesz egyéves.

nagy-feró-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

"Egy rocksztár is lehet tisztességes nagypapa” - vallja Nagy Feró. A Beatrice zenekar tagja teljesen más arcát mutatja, ha kis unokái veszik körbe: vad, szókimondó, bőrruhás zenész helyett lágyszívű, üveges tekintetű nagyapává válik, akit kenyérre kennek a gyerkőcök.

A nagyszülőség örömeit 2016-ban tapasztalhatta meg először nagyobbik fia, Botond révén. Legidősebb unokája, Patrik már ötéves. Őt követte a sorban kisebbik fia, Hunor kislánya, Alíz, majd 2021 márciusában újabb taggal bővült a család, ekkor jött a világra Nimród.

Nagy Feró lányunokája 3 éves lett

Nagy Feró ezúttal az egy szem lányunokáját, Alízt vitte magával a Mokka stúdiójába. Éppen a tündéri gyerkőc harmadik születésnapján álltak a kamerák elé közösen. 

nagy-feró-unoka
Fotó: TV2/Mokka

Alíz hatalmas barna szemeivel és mosolyával mindenkit levett a lábáról, az adás műsorvezetői, Pachmann Péter és Orosz Barbara sem tudtak betelni a masnis lurkóval. Ezek után nem meglepő, hogy nagypapája is a tenyerén hordozza. Nagy Feró a fiaitól sokszor megkapja, túl engedékeny, ha a gyerkőcökről van szó.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Mi mindent megengedünk! Hunorék mérgesek is rám ezért, de ha nálam van, hadd csinálja már azt, amit akar! Amikor a gyerek azt mondja, jobbra megyünk, akkor megyünk arra, még akkor is, ha ezzel kerülünk - vallotta be az adásban.

alíz
Fotó: TV2/Mokka

Arról is beszélt, hogy ő nem az a fajta nagypapa, akit csak ünnepnapokon látnak az unokái. Pár napnál többet ki sem bírna nélkülük.

- Ha véletlenül nem látom őket két napig, akkor átpofátlankodok, persze, előtte telefonon bejelentkezek, hogy alkalmas-e. Szerencsére Hunorék közel, 850 méterre laknak.

Bodrogi Gyula unokája

Bodrogi Gyulát és Voith Ágit fiuk, Bodrogi Ádám két unokával ajándékozta meg: Bencével és Enikővel. Utóbbi örökölte nagyszüleitől a művészi vénát, gyönyörű énekhanggal áldotta meg az élet.

Bodrogi Gyula unokája gyönyörű tini lett: a 17 éves Enikővel együtt lépett fel

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük