Bodrogi Gyula unokája gyönyörű tini lett: a 17 éves Enikővel együtt lépett fel

Bodrogi Gyula Voith Ágival és unokájukkal, Enikővel lépett fel a 11. Szenes Iván emlékkoncerten.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2021. szeptember 5-én már a 11. alkalommal rendezték meg a Szenes Iván emlékkoncertet, a dalköltő nevével fémjelzett téren tízezer ember dúdolta a slágereit. A generációkon átívelő legismertebb dalait új köntösben adták elő a hazai művészvilág elismert sztárjai. 

A 2010-ben elhunyt legendás dalszerző több mint kétezer dalából a legnagyobb slágerek szólaltak meg, így például Gergely Róbert előadásában a Mondd, miért szeretsz te mást? és a Rézmozsár hangzott el, Kökény Attila és Zalatnay Cini kettőse a Hosszú forró nyár című dalt adta elő, Kocsis Tibi a Próbálj meg lazítani!, a Mindenkinek van egy álma és a Találkozás a régi szerelemmel című slágerrel szórakoztatta a közönséget. Opitz Barbi édesanyjának énekelte az Úgy szeretném meghálálni című dalt, Nyári Károly Az utolsó tánc cíművel lépett fel.

Bodrogi Gyula és unokája

A Szenes Iván Művészeti díjakat idén Kökény Attila, Csonka András és Körmendi Péter kapta. Az egyedülálló és nagyszabású koncertet Bodrogi Gyula és Szenes Andrea műsorvezetése tette még szórakoztatóbbá és feledhetetlenné. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész fel is lépett, Voith Ágival és unokájukkal, Bodrogi Enikővel a Kicsit szomorkás a hangulatom című dalt énekelték el. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A színész házaspárt fiuk, Bodrogi Ádám két unokával ajándékozta meg: Bencével és Enikővel. Utóbbi 2020 nyarán azt mondta az RTL Klub Reggeli című műsorában, hogy énekesnő szeretne lenni, a B terve pedig az, hogy édesapjának segítsen a szállodaiparban. Énektanárhoz jár, saját dalokat is írt.

Bodrogi Enikőnek nem csak az énekhangja különleges, a 17 éves lánya nagyon csinos tinédzser is lett. Képes összeállításunkban megnézheted a 11. Szenes Iván emlékkoncerten és a korábban készült fotóit is. 

Ezt is szeretjük