Muri Enikőt szapulják a nézők: viselkedésével sokakat kiakasztott
Muri Enikő és Tóth Szabi visszatérése a Nyerő Páros villába a nézőknél is kiverte a biztosítékot.
Muri Enikő és Tóth Szabi múlt pénteken, a Nyerő Páros harmadik kiesőjeként távoztak a villából. Azóta harmonikus volt a hangulat, Hódi Pamela könnyebbült meg a leginkább, miután távoztak, neki ugyanis több csörtéje is volt az énekesnővel.
Amikor Sebestyén Balázs a szerdai adásban bejelentette, hogy a három már kiesett pár közül Muri Enikő és Tóth Szabi térnek vissza teljes értékű játékosként, csak Törőcsik Dani és Bea, valamint Zdroba Patrik és Betti örültek. Utóbbiak nem sokáig, ők a tegnapi adásban veszélyzónába kerülés és szimpátiaszavazás nélkül estek ki.
Muri Enikő és a kommentek
Annak, hogy Muri Enikő ismét szerepel párjával a Nyerő Párosban, a nézők nagy része sem örült. Ennek a műsor Facebook-oldalán hangot is adtak.
„Enikő egy igazi savanyú uborka! Semmi nem jó neki! Ha meg kiosztják, akkor meg sírdogál, aztán haza akar menni! Gáz, hogy visszamehettek!”
„Neee! Annyira jó volt már a normális játékot, embereket nézni! Ahogy beléptek már el is kapcsoltam. Majd nézem azután, amikor ismét kiestek, ha meg bent maradnak, akkor ennyi volt!”
Az énekesnőt még saját Instagram-oldalán is keményen kiosztották a hozzászólók.
„Milyen jó, hogy neki Pamela semmit nem jelent csak, mint egy üres szemeteszsák. Ezzel szemben csak ezt hallani tőle Pamela hogy nézett, Pamela nem nézett, Pamela köszön Pamela nem köszön Pamel így Pamela úgy. Bele sem merek gondolni, mi lenne. ha érdekelne. Szar dolog az irigység megnyomorít.”
„Ilyen állandóan áskálódó és rosszindulatú nőt én még nem láttam... Borzasztó nagy arcod van csak azt nem tudom mire... Nagyon-nagyon rossz kisugárzásod van.”
„Sokkal szimpatikusabb lennél sokaknak, ha nem lennél ilyen rosszindulatú haragos. Szinte bármit csinál a másik neked semmi sem jó. Mint mikor a padon ülő öregek kibeszélik, hogy ki milyen szépen vagy csúnyán köszönt épp reggel a boltban.”
Az X-Faktor énekesnői akkor és most
Nem Muri Enikő az egyetlen, aki teljesen átalakult az X-Faktor óta. Képes összeállításunkban mutatjuk, a tehetségkutató énekesnői közül kik változtak a legtöbbet.
Muri Enikő szőke bombázó lett: a 2011-es X-Faktor óta rengeteget változott
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció