Müller Attila az RTL műsorvezetője volt: most egy tanyán él, és csirkéket tart
Müller Attila és felesége gyönyörű földterületet vásároltak, ami csak egy órára van Budapesttől.

Müller Attilát a nagyközönség a Szeress most!-ban ismerte meg, a sorozatban színészként debütált, de később műsorvezetőként lett népszerű. A 2000-es években olyan produkciókban vett részt, mint az X-Faktor vagy a Csillag Születik, illetve ő volt a Cool TV egyik arca.
Az utóbbi időben viszont kevesebbet hallhatunk róla - habár mostani szakmája nem áll messze a műsorvezetéstől, hiszen vőfélyként ugyanúgy a házigazdaszerep az övé -, a képernyőzéstől eltávolodott.
Müller Attila tanyája
Ahogy a tévé világa, úgy a városi nyüzsgés sem vonzza már. Ugyan még van egy lakásuk feleségével a kilencedik kerületben, hamarosan teljesen maguk mögött hagyják a fővárost, hogy életvitelszerűen is a tanyájukra költözzenek.
- A Kis-Duna mellett találtunk egy nagyon szép, településen kívüli, tanya besorolású külterületet. Valamivel több mint négyezer négyzetméter, Kiskunlacházától nem messze - kezdte a Palikék Világa by Manna vendégeként.

Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
Elárulta, a terv az, miután felépül a könnyűszerkezetes kertes házuk, teljesen elvonuljanak a várostól. Mivel vegetáriánusok, a csirkéket csak a tojások miatt tartják, vizsgázott gazdálkodóként pedig mindent maguk termesztenének.

Sosem állt távol tőle a természet szeretete, feleségével is teljes az összhang ebben a tekintetben.
- Szerencsére Zoéban ugyanígy megvan ez. Akkor lenne rossz, ha, mondjuk, a párod nem olyan, mint te. Szerelemből elmenne veled, de két éven belül elváltok, mert kiderül, ő még a városba vágyik.
Olvasd el, Müller Attila mit mondott a gyerekvállalásról!
Amikor a 42 éves egykori műsorvezetőt a gyerekvállalásról kérdezték, olyan választ adott, amire nem sokan számítottak.
Ezért nem akar gyereket az RTL egykori műsorvezetője: párjával a sterilizáláson is gondolkodtak
Müller Attila és felesége 2016 óta vannak együtt. Hatalmas az összhang köztük, a gyerekvállalásról is ugyanúgy vélekednek.
ElolvasomCover-fotó: Cool TV
OLVASD EL EZT IS!