Gelencsér Tímea mellvillantós ezüst ruhába bújt a Miss Balaton gálára: az est legszexibb sztárja volt
Szépségkirálynőt idén sem választottak, de 2021-ben második alkalommal rendezték meg a Miss Balaton gálát.
Bár a járványhelyzet nem tette lehetővé sem tavaly, sem az idei évben, hogy új királynőt válasszanak, a Miss Balaton csapatának tagjai 2021. augusztus 13-án is összegyűltek Balatonfüreden az Anna Grand Hotel csodálatos kertjében.
A 2020-as év után péntek este második alkalommal megrendezett Miss Balaton gálán a versenyek korábbi királynői és udvarhölgyei, összesen tizenketten vonultak együtt a színpadon egy exkluzív bemutató keretében.
2021-es Miss Balaton gála sztárjai
- Amikor 2019-ben megnyertem a versenyt, azonnal mondtam, hogy ezt a koronát nem adom ki egykönnyen a kezeim közül. Azt azonban álmomban sem gondoltam, hogy valóban ilyen hosszan viselhetem a Miss Balaton címet. Ez egy olyan megtiszteltetés, amelynek minden pillanatát ki kell élveznem, így a mai napot is, amikor négyszer is kifutón voltam. Csodálatos este volt! - mondta Balogh Eleni, aki immár két éve viseli a koronát.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A 2019-es Miss Balaton mellett számos híresség, illetve természetesen a verseny tanácsadói és mentorai, Iszak Eszter, Lipcsei Betta és Gelencsér Tímea is részt vett a gálán. Az utóbbi viselte az est legszexibb ruháját. A 2016-os Miss World Hungary, akit a TV2 nézői az Exatlon Hungary szereplőjeként, majd riportereként, valamint a 2020-as Dancing with the Stars győzteseként (Hegyes Bertalan oldalán) ismerhetnek, egy mellvillantós, ezüstösen csillogó Richard Demeter-kreációban vonta magára a figyelmet.
"Úristen, ez a ruha valami csoda, és nagyon jól is áll! Gyönyörű vagy, Timi!"
"Ez a ruha rajtad olyan, mintha egy tündérmesében szerepelnél!" - dicsérték a kommentelők, akik szerint egyszerre volt dögös és olyan gyönyörű, mint egy hercegnő.
Képes összeállításunkban nemcsak Gelencsér Timit, hanem a 2021-es Miss Balaton gála többi gyönyörű sztárját is láthatod.
OLVASD EL EZT IS!
- szépségkirálynő
- sztár