Ő a 2018-as Miss Balaton - A bikinis szépségért a közönség is odáig volt
A miskolci egyetemista, Tóth Lilla Hanna lett a 2018-as Miss Balaton győztese.
Ötödik alkalommal rendezték meg szombat este Balatonfüreden a Miss Balaton szépségverseny döntőjét. Nem volt könnyű meghozni a döntést, kinek a fejére kerüljön a korona. Az öttagú zsűri, köztük Debreczeni Zita és Dobó Ági teljes egyetértésben végül a stylistként is dolgozó Tóth Lilla Hanna egyetemista mellett tette le voksát, így az ő fejére kerülhetett a korona. A fiatal anyuka, Foczkó Dalma első, míg az angoltanárként dolgozó Bíró Barbara Cynthia második udvarhölgyként ünnepelhetett.
A gyönyörű lány gyerekkora óta számos szépségversenyen indult és nyert. Ezúttal nemcsak a bírákat, de a közönséget is sikerült meggyőznie, hiszen a királynői cím mellett a Miss Balaton Instagram-oldalán futó szavazáson a harmadik legtöbb voksot gyűjtötte be.
- Bár a döntő előtti utolsó pillanatokban remegett a lábam, és majd' kiugrott a szívem a helyéről, de ahogy meghallottam a zenét, megláttam a fényeket, teljesen magával ragadott az egész hangulat, és hihetetlenül jól éreztem magam a színpadon. A sikerem titka talán az, hogy mindig önmagamat tudom adni, és lehet, hogy közhelyesen hangzik, de szerintem a természetesség a legjobb fegyver - mondta a frissen megkoronázott királynő.
A 12 döntős szépségre a finálét megelőzően a közönség is leadhatta voksát. A legtöbb szavazatot a mindössze 18 éves, frissen érettségizett Ludman Fruzsina kapta, őt a közönségtől beérkezett voksok alapján Petri Beatrix követte a második, illetve az idei királynő, Tóth Lilla Hanna a harmadik legtöbb szavazattal.
Idén sem hiányozhattak a döntőről a verseny mentorai és tanácsadói, valamint nagykövetei, így a kulisszák mögül izgult a lányokért Horváth Éva versenykoordinátor mellett Iszak Eszti - egyben az est egyik műsorvezetője -, Epres Panni, Lipcsei Betta, Magony Szilvi, Marton Adrienn, valamint a mentorcsapat új tagjai, a korábbi szépségkirálynő, jelenleg műsorvezető Szabó Dóri és az egyik legsportosabb exszépségkirálynő, Gelencsér Tímea. Az idei döntő különlegességét az adta, hogy soha ennyi korábbi versenyző és helyezett nem gyűlt még össze Balatonfüreden a közönség soraiban.
Képes összeállításunkban megnézheted a 2018-as Miss Balaton szépségkirálynőjét, két udvarhölgyét és a közönségdíj nyertesét.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- szépségkirálynő
- sztár
Fotókon a 2018-as Magyarország Szépe – Ezúttal tényleg a legszebb nyert
- szépségverseny
- szépségkirálynő