Miller Zoltán és színésznő felesége mesébe illően szerettek egymásba: 6 éve boldog házasok
Miller Zoltán és Vágó Bernadett egy színpadi előadásuk során szerettek egymásba, 6 éve boldog házasok.
Miller Zoltán és felesége, Vágó Bernadett a színészetnek köszönhetően szerettek egymásba. 2017-ben mondták ki egymásnak a boldogító igent, kislányuk, Bella 2017. október 13-án született meg.
A színésznő sosem gondolta volna, hogy az ő életébe is elérkezhet egyszer a nagybetűs szerelem, férjével kiegyensúlyozott boldogságban élik meg a mindennapokat.
Miller Zoltán felesége, Vágó Bernadett
A Bestnek árulta el, hogy mielőtt megismerte volna a 49 éves színészt, vidéken élt egyedül, és biztos volt benne, hogy magányosan fogja tölteni az egész életét.
- Sokat dolgoztam, szinkronizáltam, a színházban is sok munkám volt, így tulajdonképpen lemondtam a magánéleti boldogságról. És akkor találkoztam Zolival, azzal a csodálatos férfival, aki egy perc alatt lenyűgözött.
Egy közös színházi előadásuk után vált egyértelművé számukra, hogy képtelenek egymás nélkül élni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Együtt dolgoztunk a Nyomorultak című előadásban, óriási sikerünk volt, lementünk a színpadról, annyira boldogok voltunk, hogy mindenki megölelte a másikat. Zolival is megöleltük egymást, és abban a percben éreztük, többet nem engedjük el egymást. Nem volt időnk gondolkodni, hogyan tovább, mert mindketten azt éreztük, csak együtt folytathatjuk az életünket.
A 42 éves színésznőt férje már az első pillanatban levette a lábáról a határozottságával, az odafigyelésével és a humorával.
- Még egy ilyen tiszta szívű embert nem ismerek. Ő lecsupaszítva lát engem, és bele tudja magát élni a helyzetembe. Rábízhatom magam minden pillanatban, mert úgy fog dönteni, ahogy nekem a legjobb, nem úgy, ahogy neki. Ilyen ember szerintem nincs is több a földön, csak az édesapám.
Hajas László felesége, Judit
Hajas László és felesége, Judit 2005. július 30-án tartották az esküvőjüket, mindkettőjüknek ez volt a második házassága. A kiegyensúlyozott házasságban élő pár 2022 decemberében ünnepelte a kapcsolatuk 25. évfordulóját. A mesterfodrász a Mokkában mesélt arról, hogy mi a szerelmük titka, és hogyan tudják mindig fenntartani a tüzet.
Ő Hajas László gyönyörű, szőke felesége: Juditot 25 éve imádja a mesterfodrász
Hajas László megosztotta a harmonikus házassága titkát.
ElolvasomCover-kép:MTI/Balogh Zoltán
OLVASD EL EZT IS!
- magánélet
- sztár