Miller Dávid szakítása után ezért tűnt el: 10 év után ért véget a kapcsolata
Az X-Faktor műsorvezetője nagyon sokáig nem hallatott magáról, a minap azonban megtörte a csendet.
Miller Zoltán és Ullmann Mónika fia, Miller Dávid színészként robbant be a köztudatba, 2017-ben ő játszotta a Pappa Pia! című filmben Szabó Kimmel Tamás karakterének öccsét. Fél évvel később hatalmas lehetőséget kapott, Jennifer Lawrence mellett szerepelhetett a hazánkban forgatott amerikai thrillerben, a Vörös verébben.
2018-tól sorra kapta a szerepeket a hazai produkciókban, majd 2020 elején műsorvezetőként is kipróbálhatta magát, ekkor az RTL Klub Reggeli című műsorának egyik arca lett. 2021 őszén pedig kiválasztották, legyen ő a tizedik, jubileumi X-Faktor házigazdája.
Miller Dávid a szakítás után Amerikába ment
Bár a karrierje meredeken ívelt felfelé, a magánélete nem úgy alakult, ahogyan szerette volna. 2021 februárjában tíz együtt töltött év után szakítottak barátnőjével, ami megviselte a 25 éves sztárt.
- Nekem az elmúlt év volt a legnagyobb változás saját magammal kapcsolatban. Ebben benne volt egy nagyon hosszú kapcsolatnak a lezárása is, ami arra késztetett, hogy egy kicsit jobban magamba forduljak. És egy picit jobban megismerjem önmagamat, hogy mik miért történtek - mesélte Miller Dávid az RTL Klub Fókusz című műsorában.
A színész-műsorvezető az elmúlt hetekben, hónapokban teljesen eltűnt, az X-Faktor óta gyakorlatilag semmit sem lehetett hallani róla. Ennek oka az volt, hogy úgy érezte, a sok munka mellett nem tudta feldolgozni azokat a dolgokat, amik történtek vele. Úgy döntött, az Amerikai Egyesült Államokba utazik, és megkeresi önmagát.
Az út idejére még a telefonszámát is lecserélte, mert tudta, csak így fog tudni igazán kikapcsolódni. Mivel számára a vezetés, az autózgatás jelenti a teljes kikapcsolódást és megnyugvást, a tengerentúlon sokszor indult kisebb-nagyobb utakra.
- Nekem az autózás a legnagyobb terápia, tehát berakom a kedvenc zenémet, és cél nélkül, GPS nélkül elindulok. Amerikában ez is történt, majdnem 3000 mérföldet vezettem, volt Los Angeles, Florida és mindenféle - mondta.
Miller Dávid a kint töltött heteket sem bírta ki teljesen munka nélkül, Los Angelesben találkozott régi barátjával, Gerendás Danival, akivel közösen zenéltek, ötleteltek. Hozzátette, párkapcsolat most szóba sem jöhet nála, a munka az, amire elsősorban koncentrál.
- Most nincs se időm, se energiám arra, hogy be tudjak illeszteni egy másik embert az életembe. Az meg, hogy ő beillesszen az ő életébe, az szerintem teljesen kivitelezhetetlen. Úgyhogy most ez jelenleg így áll - fejtette ki az X-Faktor műsorvezetője.
Miller Zoltán és Vágó Bernadett szerelme
Talán sokan nem is tudják, hogy Miller Zoltán és Vágó Bernadett házasok, és egy kislányuk is született. 2016-ban, a Nyomorultak próbáin kerültek közel egymáshoz, és a főpróba végére mindketten azt érezték, több van köztük szimpátiánál.
Miller Zoltán első látásra beleszeretett Vágó Bernadettbe: egy 4 éves kislány szülei
Miller Zoltán és Vágó Bernadett olyanok, mint a borsó meg a héja, az isten is egymásnak teremtette őket.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL Magyarország
- sztár
- miller dávid
- rtl klub
- fókusz
- szakítás
- amerikai egyesült államok
- műsorvezető
- színész
- vallomás
- Hazai sztár