Jóképű színész lett Ullmann Mónika egy szem fiából - Fotókon a 23 éves Dávid
Miller Dávid a színészkedés mellett a zenei karrier felé is kacsintgat.
Ullmann Mónika és Miller Zoltán házasságából egy fiú született, Miller Dávid, aki 1996 májusában látta meg a napvilágot. Bár a két színművész útjai elváltak, mind a ketten méltán büszkék lehetnek gyermekükre, aki a szülei nyomdokaiba lépett.
A fiatal tehetség 17 éves korában határozta el, hogy színésznek áll. Miután Angliában végzett a London School Of Dramatic Arton, elkezdtek jönni a megkeresések. Az első magyar produkció, amiben szerepelt, az a 2017-es Pappa Pia volt, egy év múlva a Vörös verébben tűnt fel Jennifer Lawrence oldalán, illetve több kisebb szerepet is kapott külföldi produkciókban.
Több magyar sorozatban is szerepelt, ilyen volt az RTL Klubon futó A Tanár vagy az Alvilág, illetve a VIASAT3-on menő 200 első randi és az Ízig-vérig. Szinkronizál is, az Aladdin című mese filmes változatában ő Aladdin énekhangja. Érdekesség, hogy az 1992-es Disney-produkció magyar változatában az édesapja énekelte el a főszereplő dalait.
A színészet mellett a zenélés felé is nagyon nyitott, az Audiofuse énekese lett, nyáron jelent meg a legújabb videoklipjük, a Summer of Love, amelyben ő maga is szerepet vállal. A Reggeli augusztusi adásában elmesélte, hogyan jött a zenélés az életében. Elmondta, az unokatestvére, Ullmann Ottó mutatta be őt Bakonyi Bálintnak, a csapat egyik tagjának.
- Nekem nagyon tetszett a Bálintnak a filozófiája, ahogy gondolkodik a zenéről. Mondtam is neki, ha bármilyen zenei projektbe kezd, és gondolna rám, hogy én is részt vegyek benne, akkor én annak nagyon örülnék, és egyszer csak megkeresett engem - mesélte.
A csapat terve az, hogy havonta adnak ki egy-egy új számot, a jövőben pedig készítenének egy nagylemezt is.
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen sármos Ullmann Mónika és Miller Zoltán fia, Miller Dávid.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- stohl andrás
Stohl András középső lánya már 22 éves – Rebeka igazi szőke bombázó
- sztár
- kovács ákos