A mi kis falunk Répa Sanyijának gyönyörű a családja: feleségével szerelem volt első látásra
Mészáros Tibor a sorozatban kelekótya agglegényt játszik, a valóságban háromgyermekes családapa.
Mészáros Tibornak gyönyörű családja van, ellentétben azzal a karakterrel, amelyet A mi kis falunkban alakít. A Gyulán született színész 2020-ban csatlakozott az RTL Klub sorozatának szereplőgárdájához, mint a Répa testvérek egyike.
Ha jellemezni kéne figuráját, Répa Sanyit, az esetlen és kétbalkezes jelzők egyből eszünkbe jutnának róla, ahogy az is, hogy bár sokszor ügyetlenkedik, mindig a jó szándék vezérli.
Mészáros Tibor családja
Erősen dadog, ami ugyan kiváló humorforrás, nagy kihívás egy színész számára, hiszen meg kell találni a tökéletes egyensúlyt, hogy a beszédhiba ne legyen se túl sok, se túl kevés. Mészáros Tibor persze lazán vette az akadályt, már gyerekként tudta, a színpadi világ vonzza.
12 évesen a Békéscsabán működő Csabai Színistúdió tagja lett, majd a diploma megszerzése után a debreceni teátrumé. A városhoz nem csak karrier szempontjából kötődnek szép emlékei, itt ismerte meg a feleségét. Kapcsolatuk Krajcsi Nikolett színésznővel egy előszilveszteri buli során pecsételődött meg.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Odamentem, megláttuk egymást a szórakozóhely üvegablakán át, és eldőlt minden. Azt mesélte, úgy érezte, hogy megérkeztem, és meglátta bennem a férfit. Másnap már egy pár voltunk - emlékezett vissza Mészáros Tibor a Story magazinban 2022 áprilisában.
Mindketten tudták, megtalálták az igazit, így nem vártak sokat a családalapítással. Három hónappal később megfogant első gyermekük, Boróka. A kislány hatéves volt, amikor szülei egybekeltek, ő vitte az oltárhoz a gyűrűket.
Az esküvőn Nikolett hasában már ott volt második gyermekük, Bence, 2022 elején pedig öttagúra bővült a család. Legkisebb gyermekük, Bánk februárban jött a világra. Az idill jellemzi a mindennapjaikat, és bár a családfő munkájából adódóan sokat forgat, és vidéken játszik, amikor otthon van, mindenből százszázalékosan kiveszi a részét.
- Én vagyok az a férfi, aki imád mosogatni, és a vasárnapi húslevest is csak én főzhetem meg. Nem csak fürdetem őket, hanem együtt fürdök a gyerekekkel, bevásárolok, nyírom a füvet.
A mi kis falunk szereplői a valóságban
A közmunkás Szifon feleségét, Marcsit, akit a férje következetesen Évának hív, Lévay Viktória alakítja. Április végén ünnepelte a 47. születésnapját, az ebből az apropóból készült fotója láttán meg nem mondanánk, hogy őt látjuk a sorozatban. A színésznő a való életben egy gyönyörű, nagyon csinos nő. Képes összeállításunkban nemcsak az ő átalakulását láthatod, hanem A mi kis falunk több szereplőjének sorozatbeli és civil képét is.
A mi kis falunkban a közmunkás Szifon felesége: valójában gyönyörű nő Lévay Viktória
Nézegess képeket!
ElolvasomCover-fotó: RTL Klub/A mi kis falunk