A Mintaapák sztárja kolléganőjébe szeretett bele: Mészáros Béla másfél éve imádja a színésznőt
Mészáros Béla a Seveled című film szereplőválogatásán szúrta ki Szakács Hajnalkát.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Mészáros Bélát sokan zárták a szívükbe a TV2-n futó Mintaapák Kovács Miklósaként. Az építésvezetőként dolgozó, két családja közt zsonglőrködő édesapa és megformálója egy dologban hasonlítanak: mindketten elváltak. 

A 41 esztendős sorozatsztár a válása után sokáig ragaszkodott az agglegényélethez. Egy sorsszerű találkozás azonban megváltoztatott mindent. Beleszeretett kolléganőjébe, akivel immár másfél éve alkot egy párt.

Mészáros Béla és színésznő szerelme

Még 2018-ban, Orosz Dénes Seveled című filmjének szereplőválogatásán ismerte meg Szakács Hajnalka színésznőt, aki elsőre levette a lábáról. Bár a szimpátia rögtön megvolt, egy év kellett ahhoz, hogy ténylegesen egymásra találjanak.

- Leforgattuk a filmet, de csak 2019 év végén mutatták be, a premieren láttam újra Hajnalkát. Persze már a kezdet kezdetén tetszett, a válogatón felfigyeltem rá. Szép volt, okos, tehetséges, akkor mégsem léptem. Ennek egyszerű oka van: sem az én életem, sem az övé nem tartott még ott, hogy, mondjuk, elhívjam randizni - mesélte a Best magazinnak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Egy év leforgása alatt sok minden megváltozott az életében. Végül az alkotás díszbemutatóján összeszedte minden bátorságát, és találkozót kért kiszemeltjétől.

- Eleinte kissé bizalmatlan volt velem szemben - köztudott volt rólam, hogy évek óta egyedülálló vagyok, és nem is keresek komolyabb kapcsolatot. Sok idő kellett, hogy benőjön a fejem lágya. 

Mészáros Béla és Botos Éva a Mintaapák második évadában.
Mészáros Béla és Botos Éva a Mintaapák második évadában.
Fotó: TV2/Mintaapák

A kezdeti óvatosság nem csak a színész múltjából fakadt, kedvesének is megvolt a maga csomagja, ami a szívügyeket illeti.

- Mindketten csalódtunk már korábban, emiatt érthetően óvatosabban álltunk a másikhoz. Mostanra viszont nem maradtak bennünk kérdések. Összetartozunk - árulta el Szakács Hajnalka a hetilapnak.

Mészáros Béla eddig háromlaki életet élt. Hol az albérletében, hol kedvesénél, máskor pedig nővérénél, Pilisvörösváron tartózkodott. 2021 júniusában úgy döntött, felhagy az ingázással, felmondta a lakását, hogy végleg párjához költözhessen.

mészáros bla mintaapák
Fotó: TV2/Mintaapák

- A legtöbb időt így is a kedvesemmel töltöttem, szóval tudtuk, mit vállalunk azzal, hogy teljesen átbútorozom hozzá. Ismerjük már egymás rigolyáit, szokásait, alkalmazkodunk egymáshoz. Nem tagadom, olykor azért kiütközik, hogy sokáig egyedül éltem.

Másfél év után óhatatlanul felmerül, vannak-e terveik a közös jövőre nézve. Bár egyelőre mindketten a karrierjükre fókuszálnak, beszélnek arról, hogyan látják a következő éveket. Egy év múlva szeretnének venni egy lakást, és hamarosan gyermeket is szeretnének. 

Stohl András és ritkán látott felesége

Instagram-fotóik alapján Stohl Andrásról és feleségéről, Vicáról sugárzik a szerelem. Közös képeiken hol csókot váltanak, máskor egymás karjaiban pózolnak a kamerának. Összeállításunkban mutatjuk, milyen szép párt alkotnak.

Ezt is szeretjük