Megyeri Csillát egy ismert férfi verte össze: először szólalt meg
Megyeri Csillát az egyik fesztiválon bántalmazta egy férfi, aki az éjszakai élet ismert alakja.
Hétfőn délután olvashattunk arról először, hogy Megyeri Csillát megverték egy hazai fesztiválon.
Szemtanúk szerint szülővárosában egy helyi hölggyel keveredett szóváltásba, majd dulakodásba, végül ennek a hölgynek a párja ütötte meg a hírességet. A férfi többször is megütötte Megyeri Csillát, a hajánál fogva cibálta, a földre teperte, és rugdosni kezdte. A biztonságiak vetettek véget a dulakodásnak.
Megyeri Csillát megverték
A bántalmazásra pénteken kora este került sor a Campus Fesztiválon. A Bors értesülései szerint a támadó férfit jól ismerik Debrecenben, az éjszakai élet ismert figurája, már többször meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással.
A napilap megkereste az influenszert is, aki azt mondta, egyelőre nem mutathat fotókat a sérüléseiről, és részletekbe sem bocsátkozhat.
- Az ügyvédem tanácsára még nem kommentálhatok semmit, és fotót sem mutathatok a sérüléseimről. Ez a későbbiekben még változhat. Köszönöm, hogy érdeklődtek a hogylétem felől - mondta szűkszavúan.
Megyeri Csilla diplomája
Mint minden hírességnek, így neki is szembe kell néznie az ismertség árnyoldalaival is: az előítéletekkel és negatív kommentekkel. Állítása szerint például azt sem nézik ki sokan belőle, hogy iskolázott.
Meglepődsz, Megyeri Csilla miből diplomázott: leszámolt az előítéletekkel
Megyeri Csilla elárulta, hogy mindig is jó tanuló volt, még az évfolyam legjobbjának is megválasztották egyszer.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Profimedia
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.