Medveczky Ilona világhírű táncosként lett szexszimbólum - Az apja mégsem volt büszke rá

Medveczky Ilona mindenkit lenyűgözött tehetségével, egyedül édesapja nem tartotta sokra, amit csinál.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Medveczky Ilonának sikerült megvalósítania mindent, amiről egy ifjú táncos álmodhat. Az egész világ megismerte a nevét, hiszen Las Vegastól Berlinig minden színpadot meghódított. Nem csak mozdulatai voltak figyelemfelkeltőek, gyönyörű külsején hamar megakadt a férfiak szeme, nem csoda, hogy egy csapásra szexszimbólumnak kiáltották ki.

Könnyűszerrel mondhatjuk, hogy erre a pályára született, ugyanis már hároméves korában elkezdett táncolni, hétévesen pedig felvételt nyert az Állami Balettintézetbe. Tehetségével mindenkit lenyűgözött a környezetében, azonban ő maga ezzel mégsem volt teljesen elégedett, hiszen világ életében egyetlen ember elismerésére vágyott: az édesapjáéra.

Medveczky Ilona és édesapja

A lakatossegédként dolgozó férfival már születésétől kezdve viharos volt a kapcsolata, hét hónapos koráig felé sem nézett, mivel annyira csalódott volt, hogy nem egy fiúval ajándékozta meg az élet. Ám később sem békélt meg azzal, hogy milyen hivatást választott a lánya. 

- Ő tisztes, polgári pályát szánt nekem, azt akarta, gépírónő legyek, vagy valami hasonló. A táncot világéletében ellenezte, mert közönségesnek tartotta - idézte fel a Best magazin interjújában.

Borzalmasan konok ember volt, az igazáért fejjel ment a falnak. Egyszer látott csak táncolni, az Operában a diploma-előadásomon, aztán soha.

Annak ellenére sem fogadta el gyermeke munkáját, hogy az nem kevés pénzt hozott a konyhájukra. Első fizetéséből, amit hétévesen színházi statisztaként keresett, csipketerítőt és elektromos vasalót vásárolt édesanyjának. Később már a családfőnél is jóval több pénz ütötte a markát, míg a férfi 15 ezer forintot kapott egy hónap után, addig ő a tízszeresét vitte haza.

Azt is felidézte, hogy a siker előtt milyen szerény körülmények között élt családjával kőbányai otthonukban. A világot jelentő deszkákra a semmiből küzdötté fel magát, azonban utólag nem változtatna a múlton, hiszen így még jobban értékelni tudja, mennyi mindent sikerült letennie az asztalra.

Fodor Zsóka fiatalon

Kevesen tudják Fodor Zsókáról, hogy 1972-től a Magyar Televízió tévébemondója volt Berkes Zsuzsával vagy Kertész Zsuzsával váltásban. A Színművészetin 1965-ben végzett színésznőről az sem köztudott, hogy fiatalon szépségversenyt is nyert. 

Magdi anyus fiatalkori fotókon - Fodor Zsóka szépségversenyt is nyert

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük