Korda György is szerelmes volt belé - 78 évesen is elbűvölő Mátrai Zsuzsa táncdalénekesnő
Mátrai Zsuzsa nemcsak hangjával, de szépségével is hódított.
A Látod, ez a szerelem, a Hol van az az idő?, az Ördögből angyal lehetnél vagy az Élj vele boldogan című slágerek dallamai még bizonyosan sok Táncdalfesztivál-rajongónak a fülében csengenek. Ezeket a roppant népszerű dalokat Mátrai Zsuzsa adta elő, aki állandó szereplője volt a könnyűzenei versenynek, valamennyi Táncdalfesztiválon indult, dalaiból sláger lett, ám érdekes módon egyiken sem kapott díjat.
Az igazság az, hogy a dalokat kiosztották nekünk, volt egy kis bunda ebben.
- Azok nyertek, akiket akartak, hogy nyerjenek. Nekik adták a legjobb számokat. A többieket - mint engem is - behívták a rádióba, elzongoráztak nekik három dalt, és kérték, hogy válasszanak. Egyik rosszabb volt, mint a másik. A Hol van az az idő? című, cigányos motívumú dalom nagy meglepetésemre például az adott adás második legnépszerűbb száma lett, mégsem kaptam érte soha díjat - árulta el 2016-ban a a Borsnak.
Az 1941-ben született énekesnő az 1960-as évek elején tűnt fel a táncdalfesztiválok népszerű szerzője, Majláth Júlia tanítványaként, de igazi sztárrá csak külföldi tartózkodása után vált. 1963-ban, 15 hónapig az első férje zenekarával bejárta a világot, fellépett Helsinkiben, Finnországban, Svájcban, Németország legnagyobb városaiban, de kijutott az Egyesült Államokba is.
Korda György is beleszeretett
Mátrai Zsuzsa nemcsak hangjával hódított, csinos volt, és jól is táncolt: 25 évig dolgozott az éjszakában olyan osztályon felüli revühelyeken, mint a Béke Szálló kupolaterme, a Kamara Varieté vagy a Moulin Rouge.
Zenés-táncos műsorainak óriási sikere volt, nem csoda, hogy az erősebbik nem képviselői is káprázattal figyelték a gyönyörű művésznő kecses mozdulatait, finom hangját. Többek közt az akkor 25 éves Korda György is szerelmes lett a még házas énekesnőbe. Nyolc évig éltek együtt, és csak azért nem házasodtak össze, mert az első férje, gyermeke édesapja hallani sem akart a válásról. Korda Györggyel való szakításuk után - az akkor már elvált - Mátrai Zsuzsára ismét rátalált a szerelem, 1983-ban egy Svédországba disszidált zongoristához ment hozzá, de kapcsolatuk rövid időn belül tönkrement.
Mátrai Zsuzsa ötvenéves pályával a háta mögött úgy döntött, hosszú szabadságot ad magának, és csupán alkalomadtán mond igent egy-egy felkérésre. Barátnőivel sokat kirándul, partikra, baráti összejövetelekre, masszőrhöz jár, utazgat. Neves, dzsessz-zongorista fia Amerikában él, vele és két unokájával naponta skype-ol. Az énekesnő aktívan használja a közösségi oldalakat, gyakran oszt meg pillanatokat az életéből. Az alábbi fotón - melyen Keresztes Ildikóval szerepel - látni, hogy ma is csinos, dekoratív nő, aki sokat ad magára.
Mary Zsuzsi gyönyörű volt a ’68-as Táncdalfesztiválon - Ritkán látott fotókon az énekesnő
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- táncdalfesztivál