A 80-as évek szexszimbólum énekesnője volt: a 68 éves Marcellina ma így néz ki
Marcellina karrierje az 1972-es Ki mit tud? tehetségkutatóval indult.
Kreppelt haj, dögös bőrszerkó, szaxofon és kalap - ezek voltak a ’80-as évek szexszimbólum énekesnőjének, Marcellinának a legfőbb ismertetőjegyei. A 68 esztendős előadó az elmúlt több mint negyven évben egyik védjegyének sem intett búcsút, megtartotta azt a megjelenést, ahogy a magyar közönség a szívébe zárta.
Az 1953-as születésű Babits Marcellina ugyan elektronikai műszerészképző szakközépiskolában végzett, már tinédzserként tudta, nem ezen a pályán fog érvényesülni. Korán megfogalmazódott benne, az ő helye a színpadon van.
A 68 éves Marcellina így néz ki
Közvetlenül az érettségi után kifejezetten az 1972-es Ki mit tud? című tehetségkutatóra alapította meg Csepregi Évával és Fábián Évával a Kócbabák nevű formációt, melynek tagjaiként ugyan csak a középdöntőig jutottak, már ez is elég volt ahhoz, hogy debütálásuk után országos koncertturnét szervezzenek a számukra.
Az együttesből való kiválása után az extravagáns külsejű sztár külföldön folytatta a zenélést. Svájctól kezdve Kínán át egészen Amerikáig a világ minden táján felléphetett. 1983-ban tért vissza hazánkba, ekkor alapította meg a Marcellina PJT zenekart.
A Sexy Ladynek is becézett sztárt első színpadra lépésekor még nem jellemezte az extravagancia, debütálása idején szögegyenes hajjal, smink nélkül láthatta a közönség. Csak később eszmélt rá, ahhoz, hogy sikeres legyen, kell egy olyan külső, ami senki máséhoz nem hasonlít.
- Udvarolt nekem akkor egy fiú, és elvitt az anyukájához. Neki elmondta, hogy egy énekesnő a barátnője, én meg megjelentem smink nélkül. Az anyuka arcára kiült a döbbenet, mert az előítéletek alapján egy kifestett, kikent lányra számított. Akkor döbbentem rá, hogy így nem vagyok énekesnő, valamit kéne csinálni a színpadra - mesélte a Life TV műsorában 2021 szeptemberében.
Marcellina hatvan fölött sem tétlenkedik, saját bevallása szerint hajnaltól hajnalig képes dolgozni. 2021-es nyara is a munka jegyében telt, fellépéseivel bejárta az országot, folyamatosan videóklipeket forgat, saját YouTube-csatornát hozott létre, és sokszor teszi tiszteletét különböző tévéműsorokban is, ahol vendéglátói mindig megjegyzik, milyen bombasztikus formában van.
Az Ébredj velünk! háziasszonyai, Ábel Anita és Holdampf Linda is csak tátott szájjal bámultak, amikor belibbent a stúdióba tűzpiros miniruhájában. Hiába faggatták, hogyan csinálja, a szőke sztár nem árulta el fittségének titkát.
Kállay-Saunders András modell anyukája
Kállay Katalin a '70-es és '80-as évek egyik felkapott magyar szupermodellje és nemzetközileg is sokat foglalkoztatott sztármanökenje volt. Divatfotói számos magyarországi (például a Pesti Divat címlapján) és külföldi magazinban jelentek meg. A ’70-es években került ki Amerikába zenész férjével együtt.
Kállay-Saunders András gyönyörű anyukája - Katalin szupermodell volt a 70-es és 80-as években
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció