Az anyjukra ütöttek! Nézd meg, mekkorák már Malek Andrea gyerekei

Malek Andrea gyermekeivel közösen mutatja be első gyermeklemezét, Az ördögfióka és a tündér címmel.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Egy hosszú folyamat fejeződik be Malek Andrea számára ma este, ami hét évvel ezelőtt Bécsben kezdődött el. Ma este lesz látható utoljára a Madách Színház Tolnay Szalonjában az I Love a Piano című, férjével közös zenés produkciója.

A sanzonokból, slágerekből, klasszikusokból és saját dalokból álló vegyes est teltházzal futott, pedig annak idején nehezen indult, árulta el a Feminának a karrierjét musicalszínésznőként kezdő, EMeRTon-díjas énekesnő.

A tűzhely mellől énekelt

- Azzal kezdődött, hogy elment a hangom, mert olyan nehéz dalokat választottam. Fél évvel később aztán egy jobban átgondolt válogatással összeállt az est, amelyből márt dupla lemez is készült - mesélte a 43 éves sztár.

Férjével, Walter Lochmann osztrák karmester-zeneszerzővel nem adódott problémájuk abból, hogy házaspárként dolgoztak együtt, sőt, ha akadtak is konfliktusaik, azokat az előadás mindig feloldotta.

A próbák is rendhagyó módon zajlottak, sokszor Walter egyszerűen leült a zongorához, amikor éppen volt ideje, Andrea pedig a tűzhely mellől énekelt.

A Bécsben élő művésznő várhatóan ősszel új produkcióval tér vissza a Tolnay Szalonba, de addig sem tétlenkedik. Április 28-án a Millenárison mutatja be első gyermeklemezét, Az ördögfióka és a tündér címmel.

Az első gyereklemeze

A lemezt Gryllus Dániellel adják ki, és egy Szlovákiában élő népművész házaspár is közreműködik benne, Korpás Éva és Lakatos Róbert.

A dalok magyar népmesékre és népi versekre íródtak, többségük központi témája a szerelem - vicces megközelítésben.

- A tesómnak, Mikinek is voltam dadája, annak idején a fiaimat is Kaláka-, Halász Judit- és Gryllus-dalokkal altattam el, és nem volt ez a kislányom, Léna esetében sem másképp. Ekkor jött az ötlet, mi lenne, ha én magam is írnék gyerekdalokat - árulta el.

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

A gyereklemezzel bejárják majd az országot. A fellépések érdekessége, hogy fiai is beszálltak a zenélésbe. Idén 18 éves nagyfia dobolni, a 14 éves kisebbik fia pedig trombitálni fog.

Fotó: Tucsek Tünde

Ezt is szeretjük