Majka kitálalt Curtisről: meglepő, miket árult el
Majka és Curtis tavaly másodjára döntöttek úgy, hogy megszűnnek mint közös formáció. Előbbi eddig először vallott arról, milyen azóta a viszonyuk.
A Majka és Curtis duó éveken át hazánk topformációi közé tartozott: a koncertjeikre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, szerzeményeik sorra a slágerlisták élén landoltak. 2018-ban jött az első nagy szakítás, majd kibékültek, végül tavaly újra úgy döntöttek, megszűnnek mint zenekar.
Curtis azóta több helyen beszélt a második elválásról: sérelmei között azt hozta fel, nem érezte magát egyenrangú félnek Majka mellett, valamint azzal sem volt elégedett, hogy mennyit keresett.
Majka vallomása Curtisről
Július 10-én az Instagramon egy posztban hosszasan leírta, milyen jó döntést hozott azzal, hogy szólókarrierbe kezdett. Íme a poszt:
Bár nem nevezte meg, üzenete a rajongók és Majka szerint neki szólt. Majka akkor ezt reagálta a közösségi médiában egykori zenésztársa kijelentéseire:
Most az 1Kanapén vendégeként még részletesebben beszélt a kettejük jelenlegi kapcsolatáról, múltjukról és a jövőjükről is.
Hangsúlyozta, elvitathatatlan az a 12 év, amit együtt megéltek. A mai napig szereti és hiányolja Curtist, de nem bánta meg azt, hogy szakítottak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Reagált Curtis sérelmeire is: úgy gondolja, valóban nem voltak egyenrangú felek, hiszen ő sokkal több munkát tett a koncertek előkészületeibe, a pénzügyi dolgokról pedig azt mondta Osváth Zsoltinak, hogy valószínűleg dobna egy hátast, ha elárulná, Curtis mennyit keresett nála.
Kitért arra is, bízik benne, hogy egy napon rendezni tudják a dolgaikat, és azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer még újra együtt állnak majd a színpadon. Viszont leszögezte, nem akar ő lenni az, aki mindent megtesz ennek érdekében.
- Nagyon hiányzik, de én nem tudok többet tenni ezért a dologért. Nem akarok olyan emberre időt szánni az életemben, aki nem akarja, hogy időt szánjak rá. (…) Vállalom, hogy nagyon szerettem az Atit.
Nagyon szerettem mint embert, mint társat, és tudom nagyon jól, hogy egy olyan dolog vette el tőlem, ami nem ő. És ez nekem mindennél jobban fáj.
- Szóval én nem tudok, és nem is akarok többet tenni ezért, mert nincs rá indíttatásom. Ha neki úgy jó, ahogy van, akkor nekem is jó úgy, ahogy van - mondta el a ZSHOW time vendégeként.
Bevallotta, mindezek ellenére akarta keresni, de hiába írt neki SMS-t, mindenhonnan letiltotta.
- Volt olyan, hogy üzentem, (…) de nem kapja meg, mert le vagyok tiltva tőle mindenhonnan. Nyilván tudom Judit számát (Curtis párja - a szerk.), Juditnak is üzentem, ő se válaszolt. Nem zárkózom el, hogy megbeszéljük a dolgokat,
de nem akarok az a srác lenni, aki erőn felül, mindenáron azt akarja, hogy ez a dolog rendbe jöjjön.
- Mert az is bennem van, hogy tudom, ebben az egészben nem én vagyok a ludas.
Nézd meg Dundikát smink nélkül!
Képes összeállításunkban megnézheted több hazai sztár kisminkelt és festék nélküli fotóját.
Cover-fotó: YouTube/ZSHOW time, RTL/The Voice Magyarország