A magyar szépségkirálynő 40 évesen lett édesanya: Magony Szilvi kisbabája a 3. lombikon fogant meg
Magony Szilvi és férje rengeteg nehézségen mentek át, mire szülők lettek.
Magony Szilvia a 2000-es évek során sorra gyűjtötte be a szépségkirálynői címeket. A nagyközönség a 175. Füredi Anna-bál szépeként ismerhette meg a nevét, ezután még ugyanebben az évben övé lett a Miss Balaton cím, 2006-ban pedig a Miss Tourism Hungary győztese lett.
Bár ezek után több turisztikai műsor háziasszonyaként is kipróbálta magát, végül egy PR-ral, kommunikációval és rendezvényszervezéssel foglalkozó cégnél helyezkedett el. Rengeteg álmát valósította meg fiatalon, azonban volt még valami, amire nagyon vágyott: a gyermekáldás.
Magony Szilvi 40 évesen lett édesanya
Rögös volt az út odáig, hogy megtapasztalhatta a szülői lét örömeit, négy hónapos kisfia, Márk Milán a harmadik lombikon fogant meg.
A szépségkirálynő aggodalommal telve vágott bele a családalapításba, hiszen előző házasságában is hiába próbálkoztak, nem esett teherbe. Épp ezért férjével, Tamással elhatározták, ha fél év után sem sikerül a fogantatás, szakemberhez fordulnak.
- Nem találtak olyan fizikai rendellenességet, ami akadályozná a fogantatást. Az idő viszont gyorsan telt, és mi családdá akartunk válni. A férjem éppoly tudatos volt ebben, mint én. Ő vetette fel, hogy ha nem jön össze természetes módon a gyerek, nézzünk más utat. Belevágtunk a lombikprogramba - mesélte a Best magazinnak 2021 júliusában.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kisfiuk végül mesterséges megtermékenyítéssel jött a világra, ám az örömhírt több sikertelen próbálkozás és szomorúság előzte meg. Az első két lombikprogram nem jött össze, ami lelkileg és fizikailag is megterhelő volt a számára, a rendszeres öninjekciózást például nehezen viselte.
2020 júliusában érkezett el élete egyik legszebb pillanata, az ultrahangon közölték vele, egy egypetéjű ikerpárt és egy különálló babát vár. Sajnos azonban az ikrekről néhány héttel a vizsgálat után kiderült, hogy nem életképesek, ezt szintén nem volt egyszerű feldolgoznia.
A rengeteg megpróbáltatást problémamentes várandósság követte, 2021 májusában, a 40. születésnapján pedig már magához ölelhette a kisbabáját.
- Már itt van a karjaimban, és ez az érzés semmihez sem hasonlítható. Nem tudok betelni vele. Az első hónapban csak rajtam aludt el, de nekem az is jó volt. Úgy érzem, különleges a kapcsolatunk, és minden percet élvezek vele, még a nehézségeket is.
Geszler Dorottya és ritkán látott lánya
Geszler Dorottya mindössze 19 éves volt, amikor harmadik helyezett lett az 1989-es Miss Hungary szépségkirálynő-választáson, és a közönségdíjat is elnyerte. Lánya jó géneket örökölt tőle: Laura is ugyanolyan gyönyörű, mint híres édesanyja.
Geszler Dorottya és ritkán látott lánya: a 25 éves Laura anyja szépségét örökölte
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- szépségkirálynő
- sztár
Laky Zsuzsi férje olyan, mint egy filmcsillag: Gusztáv szikrázó szemű szívtipró
- szépségkirálynő
- 2020