Mádai Vivien elárulta, 6 év után miért távozik a TV2-től: már az utódja is megvan
Mádai Vivien az Instagram-oldalán fogalmazta meg, mi állt a távozása hátterében.

Mádai Vivien ma reggel, 33. születésnapján osztotta meg az Instagramon, hat év után, miért döntött úgy, hogy távozik a TV2-től.
Szerinte hajlamosak az emberek arra, hogy a születésnapokon összegezzék magukban az elmúlt éveket. Ezért döntött úgy, hogy ezt a napot arra szenteli, hogy leírja, és egyben összefoglalja a csatornánál eltöltött hosszú esztendőit.
Mádai Vivien távozása a TV2-től
„Túlzás nélkül állíthatom, hogy az elmúlt 6 évben a TV2-ben lettem igazán felnőtt. Itt nemcsak feladatot, fantasztikus kollégákat, de barátokat és olyan élményeket is kaptam, amelyeket egész életemben viszek majd magammal” - fogalmazott a bejegyzésben.

A távozás mögött húzódó indokokról is megfogalmazott pár gondolatot, és azt is megosztotta a követőivel, nem volt egyszerű meghoznia a döntést.
„Aki ismer, tudja rólam, hogy az egyik legfontosabb eszmém, hogy ha kapok valamit, azt tisztelettel, szeretettel fogadom, de talán a legfontosabb, hogy mindig megbecsülöm. Életem egy fontos és meghatározó szakasza volt a TV2-es és mokkás időszak, de nehéz szívvel úgy döntöttem, hogy itt az ideje a változásnak. Sok álmatlan éjszaka és rágódás, mínusz 3 lerágott köröm után végül elérkezett a pillanat, hogy egy új fejezetet nyissak az életemben. /Persze, ehhez az is hozzátartozott, hogy régóta kacérkodtam már a gondolattal, kipróbálom, milyen lehet 6:30-ig aludni./”

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
Mádai Vivien tévés karrierje 2010-ben kezdődött Való Világ című valóságshow délutáni beszélgetős műsorában, a NekedValót Istenes Bencével felváltva vezették. Ezután olyan produkciókban láthattuk, mint a Reggeli vagy a Reflektor. 2013-ban közös megegyezés alapján búcsúzott az RTL Klubtól. Három évvel később, 2016 szeptemberében csatlakozott a TV2 Csoporthoz: először a FEM3 műsoraiban találkozhattak vele a nézők.

Egy évvel később, februárban csatlakozott a Mokka megújult csapatához: akkor Pachmann Péter, Istenes László, Szabó Dóra és Mádai Vivien lettek a reggeli show arcai. Az is hivatalos, ki lesz Mádai Vivien utódja: Istenes, Pachmann és Orosz Barbara mellé április 12-től Iszak Eszter lesz a beszélgetős műsor negyedik házigazdája.
Istenes Laci kertes háza
Képes összeállításunkban kívül-belül megnézheted, milyen lenyűgöző otthonnal büszkélkedhet a Mokka műsorvezetője, Istenes László.
Cover-fotó:TV2/Mokka