Liptai Claudiát az egész osztály előtt alázta porig a tanára: ezt vágta a fejéhez
Liptai Claudiát kirúgtak és megbuktatták. Szerinte a viselkedésére kihatott, hogy nehéz körülmények között élt gyerekként.
Szinte mindenkinek van legalább egy olyan emléke az iskolás éveiből, ami felnőttkoráig végigkísérte. Sajnos ezek nem minden esetben pozitívak. Előfordul, hogy egy pedagógus szavai annyira a szívünkbe hatolnak, hogy évtizedek múlva sem tudjuk elfelejteni azokat.
Liptai Claudiát 1993-ban vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de már hallgatóként tagja lett a Vígszínháznak, és a tévében is elkezdett szerepelni. Láthattuk a Szomszédokban, a Pasik! című szituációs komédiában, valamint olyan nagy sikerű mozifilmekben, mint a Valami Amerika vagy a Magyar vándor.
Liptai Claudiát megalázták az iskolában
2019 óta A Tanár című sorozat matematikatanárát játssza, ami azért a sors fintora, mert ez a tantárgy sosem volt a szíve csücske.
- Én antitanuló voltam, a tanárok réme, akit kirúgtak, akit megbuktattak, akinek kettest adtak magatartásból. Ráadásul a legnagyobb mumus számomra mindig a matematika volt. Így lehet, hogy a karma végül éppen a matektanár szerepét küldte nekem, hogy megismerkedhessek a túloldallal, és megoldhassam azt, ami akkor nem sikerült - kezdte a Story magazinnak 2022 januárjában.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nem volt egyszerűen kezelhető gyerek, de úgy gondolja, félreértették a pedagógusok. Nem értették, hogy a nehéz körülmények, amelyekből jött, meghatározták a viselkedését. Egy konkrét példa éveken át kísértette.
- Emlékszem, és a mai napig a fülembe cseng, ahogy Erzsi néni hangosan mondja nekem az egész osztály előtt: "Belőled semmi sem lesz.” Amikor felvettek a Színművészetire, akkor az első gondolatom volt: remélem, látja, olvassa, megtudja majd, hogy nem lett igaza.
Liptai Claudia lánya
Liptai Claudia és Gesztesi Károly lánya az évek során cuki, göndör fürtös kislányból gyönyörű tinivé változott. Kicsi korában kezdett sportaerobikra járni, nemzetközi versenyeken is részt vett, majd elkezdett érdeklődni a szépségipar iránt, több márka is modelljének kérte fel.
Liptai Claudia lánya karcsú, magas modellé vált: Gesztesi Panka exkluzív képeken
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!