30 év után elhagyta felesége a Drága örökösök színészét: Lippai László már fél éve egyedül él

Lippai László és felesége a közös otthonukat eladták, de a válást még nem indították el.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Már fél éve egyedül él Lippai László: a Drága örökösök juhászát alakító színészt éppen a 61. születésnapján, 2020. december 28-án hagyta el a felesége, Krisztina. 

Először csak februárban tudott arról beszélni, hogy harminc év után tönkrement a házassága. A Blikknek azt mondta, őt is váratlanul érte az asszony döntése, mert ő maga nem érezte úgy, hogy gond lenne a kapcsolatukkal. 

Lippai Lászlót elhagyta a felesége

A Madách Színházban ismerkedtek meg, és a táncművész tíz évet várt az akkor még családos színészre, majd amikor Krisztina várandós lett a fiukkal, úgy döntöttek, közösen nevelik Leventét. 

Mostanra kiderült, az újrakezdésre nincs esély, de azt máig sem tudja, miért hagyta el a felesége. Lippai László fél éve él egyedül, két pszichológushoz is elment. A közös otthonukat eladták, de a válási papírokat nem adták be. 

- Egyrészt drága, másrészt ő hagyott el. Ha el is indítja a válást, én nem megyek el a tárgyalásra. Látni sem akarom már azt, aki így cserben hagyott. Egy fél százalék esélyt sem adott arra, hogy újrakezdjük, bármit jóvátegyünk. Mindketten hibázhattunk, hiszen én észre sem vettem, hogy boldogtalan lenne - árulta el a Blikknek.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

- 178 napja küzdök a magánnyal. Két pszichológus is foglalkozott velem, de ez sem segített. Alkalmatlan vagyok az egyedüllétre, és bár lennének jelentkező hölgyek, de mással sem tudok lenni még.

Barátai és gyermekei igyekeztek támogatni a színészt, aki a munkába menekült: filmet forgatott, játszott, és színészetet tanított az elmúlt hónapokban. 

Horváth Sisa Anna és Jaskó Bálint

A házaspárt egy közös forgatás hozta össze: kapcsolatuk 2017-ben kezdődött az RTL Klub romantikus sorozata, az Oltári csajok felvételei közben. Képernyős karaktereik között is csak úgy izzott a levegő, és a vonzalom a kamerák leállása után sem csillapodott.

A Drága örökösök Katája és színész férje: olyanok, mint egy hollywoodi álompár

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük