A Csillag Születiket 14 évesen nyerte meg: László Attilából sármos pasi lett

László Attilát 2011-ben ismerte meg az ország, mutatjuk, hogy néz ki most a 24 éves énekes.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

2007. november 3-án tűzte műsorra az RTL Klub csatornája először a Csillag Születik című produkcióját, amely összesen négy évadot élt meg. A tehetségkutató harmadik szériájának köszönhetően ismerte meg az ország az erdélyi énekes fiút, László Attilát.

14 évesen mutatkozott be a verseny válogatójában, ahol olyan átéléssel adta elő Máté Péter Most élsz! című dalát, hogy egyértelmű volt továbbjutása az élő show-ba. Ott egészen a döntőig menetelt, hogy végül meg is nyerje a 2011-es évadot.

László Attila 24 évesen

A tévés szereplés után fenekestől felfordult az élete, 2012-ben adta ki első albumát, és még ugyanebben az évben megszerezte a magyar állampolgárságot. A középiskola után a Kőbányai Zenestúdió zongora szakán tanult tovább. A mosolygós fiúból 24 éves korára sármos pasi lett, akinek sikere azóta is töretlen, folyamatosan koncertezik a világ minden táján: Erdélyben, Romániában, Szerbiában és Ausztráliában is fellépett már. 

Ebből a pörgős lendületből egyedül a koronavírus-járvány miatt kellett visszavennie, ám a karantén alatt sem esett kétségbe, zenekarával online koncerteket tartott: YouTube-csatornája immár több ezer követőt számlál.

Képes összeállításunkban mutatjuk, milyen sármos pasi lett László Attilából 24 éves korára.

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük