Ennyire zsugori volt a világ leggazdagabb embere: az elrabolt unokája után is sajnált váltságdíjat fizetni
Amikor végül megtette, abban sem volt sok köszönet.
1973. július 10-én hajnalban az akkor 16 éves John Paul Getty - ezen a néven a harmadik - egy átbulizott éjszaka után ittasan bóklászott Róma utcáin. Egyszer csak egy autó állt meg mellette, fegyvert szegeztek rá, és elrabolták. Kloroformmal elkábították, megkötözték, és Dél-Olaszországba szállították egy barlangba.
A kiválasztása nem volt véletlen, ugyanis a kamasz nem volt más, mint a híres olajmágnás és milliárdos, John Paul Getty unokája, aki abban az időben a világ leggazdagabb embere volt. Ha azonban abban reménykedett, hogy a nagyapja majd kihúzza a bajból, keservesen csalódnia kellett.
John Paul Getty elrablása
A fiatal Getty édesanyja, Gail este kapott egy telefont az emberrablóktól: 17 millió dollárt követeltek a fiúért cserébe. Ez mai árfolyamon 94 millió dollárnak, közel 30 milliárd forintnak felel meg.
A dúsgazdag Getty nagypapa azonban nem óhajtott fizetni. Egyrészt hírhedten a fogához verte a garast - az angliai birtokán például külön nyilvános telefonfülkét tartott fenn azért, hogy a vendégei ne az ő kontójára telefonálgassanak - másrészt pedig meggyőződése volt, hogy az unokája szervezte meg az egész emberrablást, hogy így csikarjon ki tőle pénzt. És egyébként is, neki senki ne mondja meg, mit tegyen a pénzével.
- Nem hiszek abban, hogy fizetni kellene az emberrablóknak. 14 unokám van még rajta kívül, ha most csak egy fillért is fizetnék, hamarosan lenne még plusz 14 elrabolt unokám - nyilatkozta egy alkalommal a sajtónak.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
A történet októberben vett drámai fordulatot. John akkor már három hónapja élt az emberrablók fogságában akik ekkor úgy döntöttek, itt az ideje nyomatékosítani a követelésüket, ezért levágták a fiatal jobb fülét, és elküldték a családnak. Azt írták, ha tíz nap múlva nem érkezik meg a pénz, elküldik a másik fülét is.
A nagyapa ekkor valamennyire megenyhült. Megegyezett az emberrablókkal, hogy az eredeti követelésük töredékét, 2,9 millió dollárt hajlandó kifizetni. A saját vagyonából erre 2,2 milliót szánt, ugyanis ennyit tudott leírni az adóból, a maradék 700 ezret pedig négy százalékos kamattal adta kölcsön a fiának.
A történet vége
A fiatal Getty december 12-én kiszabadult. Rocksztároknak kijáró rajongással fogadták, az olasz tinilányok szerelmes leveleket írtak neki. A nagyapja viszont nem volt hajlandó szóba állni vele.
Az élete azonban ezután sem alakult szerencsésen. 18 évesen elvette feleségül 24 éves, öt hónapos terhes barátnőjét, ami miatt a nagyapja kitagadta az örökségből. 1981-ben egy drog- és alkoholmámorban eltöltött este után májelégtelenség lépett fel nála és stroke-ot kapott. Mind a négy végtagja lebénult, elvesztette a beszédkészségét, és félig megvakult. Ebben az állapotban élt még 2011-ben bekövetkezett haláláig. 54 éves volt.
A kisfiú, aki lerázta magáról az emberrablót: a gonosztevő nem tudta elviselni a viselkedését
Pedig nem is rosszalkodott, valami egész mást csinált.
ElolvasomKép: Getty Images














