A Kölyökidőben ő volt a leghuncutabb szőke kislány - Így néz ki ma Lass Bea
Mi történt a Kölyökidő és az X-Faktor óta Lass Beával?
Lass Bea nyolcévesen, gyerekszínészként kezdte pályafutását a ’90-es évek népszerű ifjúsági sorozatában, a Kölyökidőben. A széria '89-ben indult többek között Szekeres Nórával, Acél Rékával és Dombóváry Kristóffal.
1990-ben azonban a kamaszok mellé kicsiket is kerestek a műsorba, így került be Korompay Márk, Dózsa Gergő, Kárász Eszter és Lass Bea is a Kölyökidőbe. Velük lett teljes az első nagy generáció. A huncut mosolyú, kuncogó szőke kislány pedig már akkor mindenkit levett a lábáról. Ebben az Iskolatúlélési fortélyok című videóban például a combjára ragasztott puskával vészeli át a dolgozat nehézségeit. Lass Bea öt éven át, 1995-ig szerepelt a műsorban.
Legtöbben azonban talán az X-Faktor harmadik évadából emlékezhetnek rá, 2012-ből. A szőke énekesnő sok kritikát kapott akkor, amiért érzelmei rendre elragadták, sokszor elsírta magát a kamerák előtt. Végül a tehetségkutató műsorának negyedik hetében kiesett.
Lass Bea a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán végzett Máté Gábor osztályában. Évekig a KOMa társulat tagja volt, ám 2012-ben elhagyta őket. Napjainkban szabadúszóként dolgozik.
Láthattad a tatabányai Jászai Mari Színház Rokonok, Mikve vagy éppen A salemi boszorkányok című előadásában, de a Szegedi Nemzeti Színház Ahogy tetszik című Shakespeare-előadásában is. 2017 nyarán a Városmajori Szabadtéri Színpadon is feltűnt a Csoportterápia című darabban. Szerepelt a Tea című vígjátéksorozatban, az Intim fejlövésben, illetve a Végtelen percek című rövidfilmben is.
Az idén 36 éves Lass Bea a szabadúszó élet mellett az Átjárók nevű zenekar énekeseként is szerepel. Dalaik sok zenei irányzatból építkeznek: a klasszikus rock, a funky és a blues elemei éppúgy megtalálhatóak bennük, mint a sanzonból vagy a népzenéből kölcsönzött motívumok.
A Kölyökidő sztárjai egykor és ma
Nézd meg, mennyit változtak a Kölyökidő kamaszlányai az elmúlt évtizedek alatt. Lapozd át az alábbi képeket!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- gyereksztár
- kölyökidő